Eldőlt, hol játssza a hazai meccseit az Újpest

2018. június 14. csütörtök 13:56  | Bíró Ádám
OTP BANK LIGA

Budapest - A lila-fehérek tájékoztatták a közvéleményt.

Az Újpest számára pazarul alakult az előző szezon, hiszen a lila-fehérek megnyerték a Magyar Kupát, a bajnokságban pedig a harmadik helyen zártak. A drukkerek ezúttal újabb jó hírt kaptak. 

"Örömmel tájékoztatunk minden Újpest-szurkolót, hogy az MLSZ határozatba foglalta az engedélyt, miszerint a 2018/19-es NB1-es bajnokságot a Megyeri úton kezdhetjük meg" - írja az Újpest weboldala, majd így folytatódik a közlemény. "A lehetőséggel a Vasas FC stadionjának elkészüléséig élhetünk, azután haladéktalanul bele kell fognunk a pályafűtés kiépítésébe. Előreláthatólag, a tervezet szerint az angyalföldiek arénája márciusban kerül átadásra, így a befejezést követően albérletben kell tovább folytatnunk a hátralévő szereplésünket. Ez idő alatt, amíg arra kényszerülünk, hogy idegenbeli pályán játsszuk le hazai mérkőzéseinket is, belekezdünk a gyep modernizációjába is."

LEGFRISSEBB HÍREK