nb1.hu

Az MTK edzője szurkol az Újpestnek

Mindig győzelemmel debütál.

Győzelemmel kezdett Újpesten, azaz, kapásból bizonyította az MTK, hogy újonc létére nem szabad kiesőjelöltnek tekinteni. A lilák legyőzése után Feczkó Tamás vezetőedző a következőket nyilatkozta.
 

„-Az első gólunkig nagyon jól játszottunk, több helyzetünk volt, meg is szereztük a vezetést. Utána az Újpest átvette a kezdeményezést. Az volt a cél, hogy ne kapjunk gólt, a szünetben fel is hívtuk a figyelmet arra, hogy az első 15 percben nagyon figyeljünk, mert ha azt kihúzzuk, akkor idegesebbek lesznek a hazaiak. Így is lett, majd a kiállítás is a kezünkre játszott. Az Újpest 10 emberrel is küzdött, hajtott, csak dicsérni tudom őket, nagyon jó csapatot vertünk meg, szurkolok nekik, hogy sikeresen szerepeljenek az Európa-ligában. Új csapataimnál rendre győzelemmel kezdtem a különböző osztályokban, ezért bíztam most is a sikeres NB I-es debütálásban, de ez természetesen csak mellékes a csapat sikere mellett. Nem kaptunk gólt, hősiesen védekeztünk, amikor kellett, ezzel új oldalunkat mutattuk meg. Ami bosszant, hogy kevés rizikót vállaltunk a vezető gólunk után, korábban is eldönthettük volna a meccset.  
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC