nb1.hu

Szalai Ádámék emblematikus küldetése – folytatódik a BL

Egyszerre kezdik meg a fordulót Cristiano Ronaldóékkal.

 A Manchester City, amely az első fordulóban meglepetésre vereséget szenvedett, a magyar válogatott Szalai Ádámot is foglalkoztató Hoffenheim vendégeként javíthat a labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblás küzdelmeinek második körös kedd esti mérkőzésén.

 
A Josep Guardiola által irányított angol bajnoki címvédő két hete hazai pályán maradt alul az Olympique Lyonnal szemben, így nagyon fontos összecsapás következik Sinsheimben, ahol még a döntetlen sem lenne jó eredmény a City szempontjából. A Hoffenheim ugyanis bravúros döntetlent játszott az első fordulóban a jó erőkből álló Sahtar Donyeck vendégeként. Az F csoportot a Lyon vezeti, amely kedden a donyeckieket látja vendégül, és ha a papírformának megfelelően legyőzi az ukrán csapatot, hat pontjával nagy lépést tesz a nyolcaddöntőbe kerülés felé.
 
A Manchester City a Premier League-ben szombaton “hozta a kötelezőt” a gyengécske Brighton 2-0-s legyőzésével. Guardiola erős kezdő tizenegyet küldött pályára, a kétgólos előny birtokában viszont két csatárát, Sergio Agüerót és Leroy Sanét a 66. és a 71. percben lecserélte. Szalai Ádámék szombat délután saját stadionjukban kaptak ki 2-1-re Gulácsi Péter csapatától, az RB Leipzigtől, de Julian Nagelsmann vezetőedző is igyekezett takarékoskodni futballistái erejével.
A fogadóirodák oddsai alapján a keddi találkozónak a vendég City az egyértelmű esélyese, Szalaiék sikere átlagban hétszeres pénzt érne, míg egy döntetlen is közel a feltett tét hatszorosát hozná.
 
Az E csoportban a Bayern München, amely múlt pénteken a Dárdai Pál vezette Hertha BSC vendégeként 2-0-s vereséget szenvedett a Bundesligában, az Ajaxot látja vendégül, míg az AEK Athén, amely a Vidi FC-t a selejtező utolsó körében búcsúztatta, a portugál Benficát fogadja. Ha a papírformának megfelelően mind a Bayern, mind a lisszaboni együttes nyer, a csoport élére hat ponttal a müncheni sztárcsapat kerül, míg a Benficának és az Ajaxnak három-három pontja lesz a harmadik forduló előtt, melyben egymással csapnak majd össze Amszterdamban.
 
A két sztárját, Iscót és Marcelót nélkülöző, címvédő Real Madrid a CSZKA Moszkva vendége lesz azok után, hogy szerdán 3-0-ra kikapott a Sevilla otthonában, majd a szombat esti bajnoki rangadón gólnélküli döntetlent játszott az Atlético Madriddal. A G csoport másik összecsapásán az AS Romának vélhetően könnyebb dolga lesz, mint a Realnak, miután az olasz fővárosba a cseh Viktoria Plzen látogat majd, amely az első körben kétgólos vezetésről végül csak 2-2-es döntetlent játszott otthon a CSZKA-val.
 
Az olasz bajnoki címvédő Juventus – ezúttal a piros lapja miatt eltiltott Cristiano Ronaldo nélkül – a svájci Young Boyst fogadja a H csoportban, amelyben a másik kedd esti mérkőzés vélhetően nagyobb figyelmet kap majd. A José Mourinho által irányított Manchester Unitedhez ugyanis a Valencia utazik, és nagy kérdés, hogy az angol csapat háza táján tapasztalható belső feszültség hogyan csapódik majd le ezen a találkozón.
 
Az MU szombaton kora délután 3-1-re kikapott a nála jóval gyengébb kerettel rendelkező West Ham United otthonában. Mourinho ráadásul a 70. percben lecserélte a világbajnok francia Paul Pogbát, akivel sajtóhírek szerint egyre feszültebb a viszonya, bár a portugál sztáredző ezt a nyilatkozataiban következetesen tagadta. Pogba mindenesetre a televíziós felvételek tanúsága szerint egy gúnyos grimasszal vette tudomásul, hogy Mourinho lehívta a pályáról, és nem is fogott kezet a vezetőedzővel.
 
A United két hete 3-0-ra legyőzte Svájcban a Young Boyst, így ha megnyeri a Valencia elleni találkozót, már hatpontos lesz. A két ellenfél között ugyanakkor nagy a különbség, a spanyol együttes kerete jóval erősebb a svájciénál, ráadásul a nemzetközi tapasztalata is nagyobb.
 
A mérkőzések két kivétellel egyformán 21 órakor kezdődnek. A Hoffenheim-Manchester City és a Juventus-Young Boys összecsapást viszont 18.55-kor játsszák.
 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC