nb1.hu

Slovan: előbb a DAC, majd a BL csoportköre

Menetelése készülnek a 100 évesek.

Rögtön a rangadók rangadójával folytatódik a szlovák bajnokság, mint ismeretes, a második Dunaszerdahely vendége az éllovas Slovan lesz. A dunaszerdahelyiekkel már kiemelten foglalkoztunk több cikkünkben is, melyek a linkre kattintva kereshetőek vissza.
 
Most nézzünk szét egy kicsit az ősi rivális, pozsonyiaknál is, akikkel kapcsolatban egyébként már megírtuk, hogy az nb1.hu úgy értesült, nem a holnapi rangadó lesz az a mérkőzés, melyen a télen szerződtetett Guzmics Richárd bemutatkozik majd.
 
A Slovan vezetősége egyébként kemény célokat fogalmazott meg. A csapatnak meg kell nyernie a bajnokságot, ami nem meglepetés, mert elkészült a tényleg impozáns stadion, ráadásul a klub idén 100 éves. De ez még semmi, a legmerészebb álom az, hogy a Bajnokok Ligájában bejusson a csoportkörbe.
 
Martin Sevala vezetőedző azt mondta a klub, idényt felvezető sajtótájékoztatóján, nincsen azzal semmi gond, hogy az elöljárók nemes célokat tűznek ki eléjük. Mint mondta, készen állnak a kihívásokra, éreznek magukban annyit, hogy teljesítsék a feladatokat. Hozzátette, úgy tudják teljesíteni az elvárásokat, ha mindig csak a következő mérkőzésre koncentrálnak. Ez most kezdésnek ugye a DAC elleni rangadó lesz, a céljuk teljesen egyértelmű, győzni szeretnének.
 
A tréner nem volt egyedül a sajtókonferencián, mellette foglalt helyett a gárda csapatkapitánya, a bolgár válogatott Vaszil Bozsikov, aki Guzmics Ricsi egyik vetélytársa (lesz) a kezdőcsapatba kerülésért folytatott csatában. Bozsikov nagy tetszést aratott az újságírók köreiben (ismét), mert veszi a fáradtságot és szlovák nyelvórákat vesz…
 
Bozsikov is azzal kezdte, hogy teljes mértékben tisztában vannak azzal, hogy milyen célokat kell elérniük és, hogy miért, de külön hangsúlyozta azt, amit a pozsonyi aréna jelenthet majd a gárdának (eddig már több, mint 2500 bérletet adtak el az arénába, ezen kívül a Trnava elleni bajnokira 17 ezer jegy fogyott már el – a szerk). Leszögezte, a vezetőség kiváló feltételeket teremtett a számukra. A DAC elleni meccsről ő sem beszélt túl sokat, lényegre törően annyit említett, hogy győzni szeretnének.
 
Ha a mérkőzés után hosszabban lesznek kénytelenek beszélni a dunaszerdahelyi kalandról, akkor vereséget szenvedtek, mert a futball egyik örök igazsága, hogy nem a győzelm(ek)et kell megmagyarázni…

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC