nb1.hu

Real – Barcelona: egy meccs amiért leáll a fél világ

Madrid - Neymar eltiltott, Bale visszatér.

A spanyol bajnokság 33. fordulójában a Real Madrid a Barcelonát fogadja a Bernabéuban.

A két klub teljesen ellentétes hét után érkezik a rangadóra:a Real Madrid továbbjutott a Bajnokok Ligájában, míg a Barcelona kiesett.

 

A mérkőzést mindenki egyfajta döntőként harangozza be, és való igaz, amennyiben nyerne a Real Madrid, úgy hat ponttal előzné meg ősi riválisát a tabellán, mindezt úgy, hogy még egy elmaradt meccse is van a Celta Vigo ellenében. A Királyi Gárdának így otthon szinte kötelező begyűjteni a három pontot, főleg annak tudatában, hogy az őszi szezonban a Nou Campban 1-1-re végzett a két csapat, akkor Ramos mentett pontot az utolsó percekben egy szokásos fejessel.

Az utolsó Bernabéuban rendezett El Clásico fájó emlék lehet a madridistáknak, hiszen akkor még Benítez vezetésével 4-0-ra kikapott a madridi klub. Előtte 2014 októberében 3-1-re nyert a Bernabéuban a Madrid, ráadásul hátrányból fordítva.

 

A Barcelona ebben a szezonban nem túl magabiztos idegenben az elmúlt időszakban, ugyanis az utolsó három idegenbeli bajnokijából kettőt is elveszített. Márciusban a Depor vendégeként kaptak ki Messiék 2-1-re, majd 4-1-re a Granadát meg tudták verni, ám a legutolsó idegenbeli meccsükön a Málaga otthonában 2-0-ra maradtak alul. Fontos még megemlíteni, hogy Neymar eltiltott. Rajtav kívül nem lehet ott Rafinha, valamint Vidal sem, aki a szezonban már nem léphet pályára a katalán együttesben.

 

A Real Madridnál Pepe és Varane továbbra is sérült, így ők nem lépnek pályára, Bale viszont a héten már a csapattal edzett és kész a játékra.

 

Ronaldo és Ramos a legyőzöttből igazolna csatárt – NB1.hu

Ronaldo és Ramos a legyőzöttből igazolna csatárt

 

A Real Madrid jobb formában, jobb előjelekkel, BL-továbbjutás és hosszabbítás után érkezik erre a rangadóra – írja a madridom.hu. Ráadásul hazai közönség előtt játszhat, ami mindig pozitívan hat a csapatra és alapvetően nagy előny lehet egy ilyen meccsen. Ám pont ez lesz az a találkozó, amelyen semmiféle előjel nem számít.

 

Nem számít a forma, nem számít a pontelőny, nem számít, hogy mi történt már a héten. Csak az aktuális 90 perc lesz a döntő. A Barcelona pedig minden bizonnyal mindent megtesz majd annak érdekében, hogy újra versenybe szálljon a bajnoki címért, sőt, a BL-kiesés után még kettőzöttebb erővel szállnak majd harcba a másik megszerezhető trófeáért. Ez a találkozó mindkét csapatnak létkérdés, ha a Real Madrid nyer, akkor szinte biztosan  bajnok.

 

Real Madrid – Barcelona

La Liga, 33. forduló

2017.04.23. – 20:45

Estadio Santiago Bernabéu

Madrid

TV: Sport1, Sport2, C8

A várható kezdőcsapatok:

Real Madrid: Keylor; Carvajal, Ramos, Nacho, Marcelo; Casemiro, Kroos, Modric, Isco; C. Ronaldo, Benzema.

Barcelona: Stegen; S. Roberto, Mascherano, Piqué, J. Alba; Busquets, Rakitic, Iniesta; Messi, Suárez, Alcácer.

Játékvezető: Hernández Hernández

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC