nb1.hu

Picit börtönbe kerülnek a vb-döntőn pályára rohanók

Megkapta büntetését a Pussy Riot.

Tizenöt-tizenöt napos börtönbüntetést kapott az a négy orosz, aki a befutott a pályára a futball-világbajnoki döntőn. A bíróság emellett azt is megtiltotta nekik, hogy a következő három évben bármilyen oroszországi sportrendezvényre belépjenek, írja az MTI.
 
Az akciót a Pussy Riot aktivistái hajtották végre, az elnyomó orosz hatalom ellen próbáltak így tüntetni. A döntő 52. percében szaladtak meg, nagyjából egy fél perc alatt elkapták őket a rendezők. Rendőrségi egyenruha illetéktelen használata és sportrendezvény megzavarása miatt indult ellenük eljárás.
 

Hivatalosan is vád alá helyezték a vasárnapi világbajnoki döntőre berohanó négy Pussy Riot-tagot, akik ellen sportesemények nézőire vonatkozó szabály megsértése, illetve rendőregyenruha illegális viselése a vád.
 

A Pussy Riot a Facebook-oldalán azt írta: az akcióval arra akarták ráirányítani a figyelmet, hogy Oroszországban nem tisztelik az emberi jogokat. Hétfőn aztán ugyanitt megerősítették, hogy milyen büntetést kaptak.
 

A döntőt, amelyet Vlagyimir Putyin orosz elnök is a helyszínen tekintett meg, a franciák nyerték 4-2-re.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC