nb1.hu

Így szurkoltak a lengyelek Magyarországnak Románia ellen

Bukarest – Hatalmas balhé volt, magyarokra is készültek.

Cikkünk folyamatosan frissül!

 

Botrány volt a péntek esti Románia–Lengyelország (0–3) labdarúgó-mérkőzésen az európai vb-selejtezők E-csoportjában. A hazai szurkolók a lengyelekkel is összecsaptak, akik azzal is hergelték a románokat, hogy többször a magyarokat éltették – jelezte az nso.hu.

 

 

A román média beszámolóiból kiderül, hogy az összecsapáson a lengyel drukkerek többször is a „Ria, Ria, Hungária” rigmust énekelték, emellett cigányoztak. A hazai szurkolók már az első félidőben pirotechnikai eszközöket lövöldöztek a lengyel drukkerek közé, a második játékrészben egy ilyen eszköz a pályán landolt, majd Robert Lewandowski mellett felrobbant. A Bayern klasszisának szerencsére nem esett baja, folytatni tudta a játékot.  Noha az összecsapás előtt olyan hírek láttak napvilágot, hogy magyar szurkolók is kiutaztak a bukaresti mérkőzésre, arról nem érkeztek jelentések, hogy magyarok is részt vettek volna a rendbontásban. Mint az az alábbi videókon jól látszik, a meccsen végig parázs hangulat uralkodott, több szektorban is fellobbantak pirotechnikai eszközök, emellett a nézőtéren is verekedés volt a két tábor között.

 

A találkozóra egyébként a románok egy óriási élőképpel készültek, amelyen az „Impreuna”, azaz Együtt kifejezést formázták meg.

 

A románok egyébként azzal számolnak, hogy legalább a márciusi, dánok elleni hazai meccsüket zárt kapuk mögött kell lejátszaniuk, de lehet, hogy még súlyosabb büntetést is kapnak a balhéért.

 

 

 

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC