nb1.hu

Harmadik címét nyerheti a Manchester United

Manchester – Parádés meccsek lehetnek az El-elödöntő visszavágói.

Az Arsenal elleni bajnoki vereség után különösen felértékelődött a Manchester United számára a végső győzelem az Európa Ligában, az érintettek ennek megfelelően készülnek a Celta Vigo elleni elődöntő hazai visszavágójára.

 

"Két címet már begyűjtöttünk és nagyon jó szezont zárnánk, ha az Európa Ligát is megnyernénk" – nyilatkozta a manchesteri klub honlapján Ander Herrera, a szezonban angol Szuperkupát és Ligakupát nyerő MU védője.

 

A manchesteriek a bajnokságban egész évben visszafogottabban teljesítettek, múlt hétvégén pedig, az Arsenaltól elszenvedett vereséggel végképp egyértelművé vált, hogy a Bajnokok Ligája-szereplést az Európa Ligában kell kiharcolniuk, melynek győztese a következő kiírásában a BL főtábláján kezdhet.

 

Hülyének nézett Atlético, klónoztató edző, Zidane-öröm – NB1.hu

Simeone és Zidane nyilatkozata

A szurkolók által áprilisban a legjobb MU-játékosnak megválasztott Herrera rivális honfitársait nehéz ellenfélnek tartja, s egyáltalán nem nyugtatja meg az idegenben megszerzett egygólos előny, mert a Celta vendégként az EL-szezon mind a hat mérkőzésén szerzett legalább egy gólt.

 

A párharc – és a sorozat – esélyese egyértelműen José Mourinho együttese, amely az Arsenal elleni vesztes találkozóval lezárta ugyan 25 bajnoki óta tartó veretlenségét, de a vigói 1-0-s sikernek köszönhetően lényegesen kedvezőbb pozícióból várja a visszavágót, mint spanyol riválisa.

 

Az MU hazai pályán a nemzetközi kupákban a legutóbbi tizenhét fellépésén nem szenvedett vereséget. A Bajnokok Ligája 2012/13-as idényében a nyolcaddöntő visszavágóján a Real Madridtól kapott ki 2-1-re, azóta viszont nem kellett vesztesen távoznia az Old Traffordról. Az angolok mostani szakvezetője, Mourinho akkor még a spanyolokat irányította.

 

 

A Celta Vigo mérlege az angol klubokkal szemben felemás képet mutat. A spanyolok a legutóbbi négy találkozójukat elveszítették az angolokkal szemben, viszont Angliában így is többször győztek (háromszor), mint ahányszor kikaptak (kétszer). A vigóiak nincsenek jó formában, hiszen legutóbbi öt találkozójukon kikaptak – az EL-találkozó mellett négy bajnokin -, gólkülönbségük 1-10.

 

A másik párharcban a Lyon idegenben szerzett ugyan gólt, de így is háromgólos hátrányt kellene ledolgoznia a vendég Ajax ellen. Márpedig a statisztika nem a franciák továbbjutása mellett szól. A nemzetközi kupaporondon eddig ötször találkoztak a holland együttessel: két 0-0-s döntetlen mellett háromszor kikaptak. A lyoniak az öt találkozón összesen szereztek két gólt, miközben nyolcat kaptak.

 

Az EL fináléjának május 24-én a svédországi Solna ad majd otthont.

 

Európa Liga, elődöntő, visszavágók:

csütörtök:

Olympique Lyon (francia)-Ajax Amsterdam (holland) 21.05 (első mérkőzésen: 1-4)

Manchester United (angol)-Celta Vigo (spanyol) 21.05 (1-0)

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC