nb1.hu

Együtt vadászhatnak tovább a Rókák és a Zebrák – videó

Európa - Sima párharc itt, nyitott ott.

 

Sevilla – Leicester City 2-1


A 2016/17-es BL-idény nyolcaddöntős körének egyik legpikánsabb párharca a Sevilla-Leicester csata. Ha a nagyjából egy évvel ezelőtti formákat tekintjük, egyértelműen az angol bajnoki címvédő Rókák számítanának esélyesnek, az idei formák alapján azonban inkább a spanyol bajnokságban kiválóan vitézkedő andalúzok számítanak favoritnak.

 

 

Nos, az odavágó első egy órájában megmutatták, miért. A 14. percben a leicesteri csapatkapitány, Wes Morgan buta szabálytalanságát követően büntetőt rúgott a Sevilla, Correának azonban nem sikerült túljárnia Kasper Schmeichel eszén. Tíz minutummal később Sarabia góljával azonban már előnyben voltak a hazaiak, akik úgy tűnt, simán lefocizzák a gyengécske Ranieri-legénységet. Erre a második játékrészben, a 62. percben a javító Correa tett rá még egy lapáttal: 2-0-ról úgy tűnt, az egész párharc végkimenetelét eldöntötte a spanyol együttes. 

Csakhogy a 73. minutumban a semmiből jött Jamie Vardy és egy csapásra érdekessé tette a dolgokat. Szépítő találatát nem követte több a találkozón, így a visszavágóra nemhogy a Sevilla utazik topfavoritként, vélhetően nekik kell vért izzadniuk, ha ott akarnak lenni a negyeddöntőben.

 

 

 BAJNOKOK LIGÁJA

NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Sevilla, Estadio Ramón Sánchez Pizjuán, 30.000 néző. V: Turpin (francia) 

SEVILLA: Rico – Escudero, Rami, Lenglet (Carrico, 55.) – Mariano, N’Zonzi, Vitolo, Nasri, Sarabia – Jovetics, J. Correa (Iborra, 63.). Vezetőedző: Jorge Sampaoli

LEICESTER CITY: K. Schmeichel – Simpson, Huth, Morgan, Fuchs – Drinkwater, Ndidi – Albrighton (Amartey, 88.), Mahrez, Musa (D. Gray, 58.) – Vardy. Menedzser: Claudio Ranieri

Gólszerző: Sarabia (25.), J. Correa (62.), ill. Vardy (73.)

 

 

 

Porto-Juventus 0-2
 
 
A labdarúgás olyan sportág, amiben a góllövők, a cselkirályok és a rosszfiúk számítanak a szurkolók legnagyobb isteneiknek. És persze a legfanatikusabbaknak azok, akik hűségesek egy adott klubhoz.
 
Utóbbi kitétel igaz Iker Casillas és Gianluigi Buffon kettősére is, ám kapus létükre is igazi példaképnek, legendáknak, ikonoknak és géniusznak számítanak. Generációk kedvencei, évtizedek legjobbjai, akik mind a pályán, mind azon kívül rászolgáltak arra, hogy ne csak a kortárs legendák, de a valaha volt legnagyobbak között is emlegessék a neveiket. Tudásukat, alázatukat, népszerűségüket klubhovatartozástól illik elismernie mindenkinek.
 

Az angol bajnok megőrizte esélyeit Sevillában – videó " NEMZETKÖZI FOCI › Bajnokok Ligája

Ma farkasszemet néztek egymással a BL nyolcaddöntőjének az odavágóján úgy, hogy volt közöttük 20 nagyon ügyes, kivételes tehetségű srác, de ők ketten elhomályosítottak mindenkit. Mert akárhogy védenek (általában jól szoktak), élmény őket látni a pályán, pláne egymás ellen
 
Magán a meccsen az történt, hogy az esélyesebb Juventus már az első mérkőzésen eldöntötte a továbbjutás sorsát. Köszönhetően elsősorban annak, hogy Alex Telles a 26. percre kiállíttatta magát úgy, hogy egy perc alatt kapott két sárgát. Az első torinói gólra a 72. percig kellett várni, ekkor Pjaca lőtt a kapuba 14-ről, majd két perccel később Dani Alves remek lövése kötött ki a kapuba.
 
A visszavágón lehet, hogy utoljára látjuk egymás ellen a két fenomént…
 

 

 
BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
 
Porto, Estádio do Dragao, 49 229 néző. Vezette: Brych (német)
 
Porto: Casillas – Maxi Pereira, Felipe, Marcano, Alex Telles – Danilo – Herrera, Rúben Neves (Corona, 61.), Brahimi (Diogo Jota, 73.) – André Silva (Layún, 30.), Soares. Vezetőedző: Nuno Espírito Santo
 
Juventus: Buffon – Lichtsteiner (Dani Alves, 73.), Barzagli, Chiellini, Alex Sandro – Khedira, Pjanic – Cuadrado (Pjaca, 67.), Dybala (Marchisio, 86.), Mandzukic – Higuaín. Vezetőedző: Massimiliano Allegri
 
Gólszerző: Pjaca (72.), Dani Alves (74.)
Kiállítva: Alex Telles (27.)
 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC