nb1.hu

Döntött a szövetségi kapitány a spanyol válogatott kapusáról

Oroszország - A játékosok egyetértenek vele.

Az első fordulóban győztes Irán – kispadján a portugál Carlos Queirozzsal – a torna előtt edzőcserén átesett Spanyolországgal találkozik. A meccs egyik nagy kérdése előzetesen az volt, hogy az új szakvezető, Fernando Hierro kiteszi-e a kezdőcsapatból a Ronaldo második góljánál nagyot hibázó kapust, David de Geát, vagy továbbra is megbízik benne.
 
“Nehéz pillanatokon ment keresztül, de idővel ezen is túlteszi majd magát. A kapusok pszichológiája egyedi, neki is időre van szüksége. Támogatnunk kell őt” – mondta Hierro, akinek szavai alapján szinte biztosan De Gea kezd majd Irán ellen is annak ellenére, hogy a spanyol sajtó össztűz alá vette."
 
A hálóőr mellett kiálltak csapattársai is: Iago Aspas például azt mondta, játékostársát tartja a világ egyik legjobb kapusának, és nagyon fáj neki, hogy megkérdőjelezik a helyét.
 

“Nem lenne szép dolog lecserélni egy ilyen hiba miatt. Nem fogjuk megölni azért, mert egyszer elrontott valamit” – mondta a Celta Vigo támadója a Radio Marcának. De Gea klubjában, a Manchester Unitedben az idény legjobb játékosa lett, s nagy része volt abban, hogy a Vörös Ördögök a Premier League második helyén zártak mindössze 28 kapott góllal.
 
Carlos Queiroz a mérkőzést megelőzően úgy fogalmazott, nem tartja fairnek, hogy a brazil születésű Diego Costa – aki két gólt lőtt a portugáloknak – a spanyol válogatottban szerepel.
 
“Nélküle is fantasztikusak, de úgy tűnik, nem volt elég nekik, hogy remek spanyol játékosaik vannak” – utalt a támadóra a portugál edző, akinek csapata egy esetleges bravúros pontszerzéssel fontos lépést tehetne a továbbjutás felé.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC