nb1.hu

BL: meglepő érdekességek az álomcsapatban

Európa - Mit szólnak ehhez a Barcások?

 

Az UEFA hivatalos honlapja a Real Madrid szombat esti BL-győzelmét követően összeállította a 2017/2018-as Bajnokok Ligája-szezon 18 fős álomcsapatát. A 11+7 játékos közé – nem meglepő módon – a végső győztes Real Madridból kerültek be a legtöbben (nyolcan) és minden poszton találunk legalább egy játékost a triplázó madridiakból.


A döntőt elveszítő Liverpool három labdarúgót ad a keretbe, a hátvéd Virgil van Dijk és két támadó, az egyaránt 10-10 góllal záró Mohamed Salah és Roberto Firmino került be. Némiképp meglepő, hogy a támadótrió harmadik tagja, Sadio Mané nem kapott helyet a legjobbak között, pedig a szenegáli játékos volt az egyetlen a mezőnyben, aki a BL-szezon összes szakaszában (csoportkör, nyolcaddöntő, negyeddöntő, elődöntő, döntő) eredményes volt. További érdekesség, hogy a BL-döntőben eredményes futballisták közül (Benzema, Bale, Mané) egyik sem fért be.

A BL-elődöntőben búcsúzó Bayern Münchenből és AS Romából 2-2 labdarúgó kapott helyet, a Barcelona, a Juventus és a Manchester City pedig 1-1 játékossal izmosítja az álomcsapatot, amely így fest:

Kapusok:

Keylor Navas (Real Madrid)

Alisson Becker (AS Roma)

Hátvédek:

Joshua Kimmich (Bayern München)

Sergio Ramos (Real Madrid)

Marcelo (Real Madrid)

Giorgio Chiellini (Juventus)

Virgil van Dijk (Liverpool)

Raphaël Varane (Real Madrid)

Középpályások:

Kevin De Bruyne (Manchester City)

Casemiro (Real Madrid)

Luka Modric (Real Madrid)

Toni Kroos (Real Madrid)

James Rodríguez (Bayern München)

Támadók/csatárok:

Lionel Messi (Barcelona)

Cristiano Ronaldo (Real Madrid)

Mohamed Salah (Liverpool)

Edin Dzeko (AS Roma)

Roberto Firmino (Liverpool)

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC