nb1.hu

Zseniális 5 kupaperc a Lokitól, de majdnem ráfáztak

Monor - Fordulatos találkozó volt.

 

A dvsc.hu beszámolóját a mai Monor-DVSC kupamérkőzésről változtatás nélkül közöljük.

 

A második félidőben öt perc alatt három gólt szerezve 3-2-re nyertünk a Monor SE otthonában.

A Magyar Kupa 7. fordulójában a Monor SE vendégeként lépett pályára a DVSC. Ellenfelünk az NB III Keleti csoportjában szerepel, nem is akárhogy, hiszen tizenegy fordulót követően veretlenül áll az élen. 

A Loki vezetőedzője, Herczeg András azoknak a játékosoknak adott lehetőséget, akik a bajnokikon eddig ritkábban léptek pályára, a kispadra pedig az utánpótlásban futballozó fiatalok is leültek. Többen bajlódnak sérüléssel, például a legutóbbi kupameccsen remekül beszálló Bárány Donát ezúttal nem tudott a csapattal tartani, míg az első keretből Aleksander Jovanovic, Sós Bence és Szatmári Csaba maródi. 

Az első játékrészben a hazaiak nagyon lelkesen és nagy elánnal futballoztak, helyzeteket is kidolgoztak – egy alkalommal a kapufát találták el -, és a védekezésüket is megszervezték. Alaposan megnehezítették a Loki dolgát, nem igazán tudtunk veszélyesek lenni. 

A második félidő elején hengerelt a DVSC, öt perc alatt háromgólos előnyre tettünk szert. Először Nagy Kevin bal oldali beadását Szekulics fejelte a hálóba, majd Tisza Tibor szöglete után fiatal játékosunk, Bíró Péter növelte az előnyt, két perccel később pedig Danilo Szekulics egymaga megindult a kapu felé, majd megszerezte a csapat harmadik, önmaga második találatát. Utána csökkent a lendület, a hazaiak ellenben még egy rohamra indultak, és szorossá tették a mérkőzést, de az egyenlítést már nem tudták kiharcolni. A DVSC a 8. fordulóba jutott! 

 

Magyar Kupa, 7. forduló:
Monor SE – DVSC 2-3 (0-0) 

Monor, 700 néző. Vezette: Bogár (Kormányos, Szevtnyik) 
 

Monor SE: Bozso – Sági, Karacs, Villányi, Katona (Mundi 69.), Pintér – Mészáros L., Hunya, Ficsor (Bonifert 69.) – Tóth Á., Urbán 
DVSC: Novota – Kuti, Szilvási, Mészáros N. (Takács T. 66.), Barna – Bíró P., Szekulics (Kusnyír 86.), Filip, Nagy K. – Tisza, Tabakovic (Csősz 37.) 
 

Gól: Szekulics 0-1 (48.), 0-2 Bíró P. (51.), 0-3 Szekulics (53.), 1-3 Sági (74.), 2-3 Tóth Á. (83.) 
Sárga lap: Filip (72.), Karacs (77.), Sági (90.)

Élő közvetítés, a gólok története a keddi Magyar Kupa-meccsekről – NB1.hu

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC