nb1.hu

Taksony fejedelem nyomában – a Vidi történelmi látogatása

Nem játszhat mindenki az álommeccsen.

„Taksony Dunamenti nagyközség Pest megyében, a Szigetszentmiklósi járásban. Népszerű horgász- és csónakázóhely, nyári üdülőhely. Budapest közigazgatási határától délre kb. 10 km-re található. Északi irányban Dunaharaszti található, a két települést egymástól a Duna–Tisza-csatorna választja el. Keletre Alsónémedi, míg déli irányban Dunavarsány található” – kezdi a Wikipedia, majd így folytatja: „Árpád unokájának, Taksony fejedelemnek (931-973) a birtoka volt, akit állítólag itt temettek el, s később I. András bátyját, Leventét is. A 19. század elején bontották le az Árpád korban épített templomát”.
 
A nagyközség életében kiemelten fontos lesz a holnapi nap, hiszen  „A csapat” a Vidi ellen játszik a Magyar Kupában a legjobb 16 között. Ám a helyieknek a szomszédos Dunaharasztiba kell utazniuk, ha látni akarják a kedvenceket a bajnoki címvédő ellen.
 
A Taksony jelenleg 6. helyen van az NB III Közép csoportjában, sem a feljutástól, sem a kieséstől nem kell tartaniuk a csapat vezetőinek, játékosainak és szurkolóinak.
 
„Történelmi mérkőzés előtt állunk. Szeretném, ha a játékosaim minden egyes percét kiélveznék, és nem béklyót kötne a lábukra. Nagyon remélem, hogy ők is nagy kiugrási lehetőséget látnak ebben a meccsben. Amennyire szakmailag lehetett, felkészítettük őket, innentől kezdve már csak abban bízhatunk, hogy minél többet meg is tudunk ebből valósítani. Tipikusan Dávid és Góliát párharca várható, sok összetevőnek kellene összejönnie, hogy bravúros eredményt érjünk el, de a legfontosabbnak azt tartom, hogy egymás szemébe és tükörbe tudjanak nézni a játékosaim a 90 perc után” – mondta Szabados Tamás vezetőedző a klubhonlapnak adott nyilatkozatában.
 
A holnapi olyan mérkőzés lesz, mely minden alacsonyabb osztálybeli futballista vágya. A kortárs magyar labdarúgás egyik legmeghatározóbb csapata ellen pályára lépni mindenki álma lehet, akinek nem adatik és adatott meg, hogy mondjuk élvonalbeli focista legyen. Sokan azonban lemaradnak a mérkőzésről a vezetőedző szerint.
 
„Sajnos sérülések hátráltatják a csapat összeállítását, de az, aki lehetőséget kap, annak sportemberként bizonyítania kell, hogy nem érdemtelenül jutott szóhoz. Remélem, az időjárás kegyes lesz és azt is, hogy sokan kijönnek és egy nagyon jó mérkőzést láthatnak. Én személy szerint már izgatottan várom a találkozót.”
 
Biztosak vagyunk benne, Taksonyban (és Dunaharasztiban) is nagyon sokan magukénak érzik a vezetőedző utolsó mondatát…

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC