nb1.hu

Otigba magyar válogatott lehet

Budapest - Bár korábban Nigériát választotta, most fordulhat a kocka.

A pletykák szerint komolyan felmerült a gondolat, hogy a Ferencváros játékosa már tavasszal magára ölthesse a magyar nemzeti tizenegy mezét.

Úgy tudjuk már Otigba is hajlana erre a döntésre, így nem lenne meglepő, ha a kiváló őszt maga mögött tudó védő hamarosan bemutatkozna a magyar felnőtt válogatottban.

A korábban magyar korosztályos válogatottat is megjárt futballista két és fél éve még egyértelműen Nigéria felnőtt válogatottjában képzelte el pályafutását, a beol.hu-nak 2015-ben így nyilatkozott:

"Ez a döntés nem arról szól, hogy én eldobom magamtól a magyarságot. Félig magyar vagyok, akármilyen nehéz is ezt az embereknek felfogni, és ugyanúgy félig nigériai is. Ez a döntés a fociról szól. Mint játékos, én jobban érzem magam nigériai játékosnak. És ha választhatok, akkor szívesebben játszok a nigériai válogatottban, mert a futball terén oda húz a szívem. Nagy álmom, hogy ott játszhassak és nem a magyar válogatottban. Már tapasztaltam, hogy mi megy a magyar korosztályos válogatottban, és nem túl sok pozitív élményben volt részem."

 

Windecker külföldre szerződhet – NB1.hu

Budapest – Nagy az érdeklődés az Újpest középpályása iránt.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC