nb1.hu

Okoz-e végre örömöt a „semmit nem nyerő” Vasas a fanatikusainak?

Budapest – Kezdés, 16 óra! Üzentünk is az illetékeseknek!

A Vasasnak vannak olyan szurkolói, tippre az az érzésünk, hogy táborának tagjai közül legalább a hatvan százaléka van ezzel így, hogy még soha, semminek nem örülhetett. Persze nyert a csapat rangadókat, meg szerzett bronzérmet is, de bajnok utoljára 1977-ben volt, míg a Magyar Kupát utoljára 1986-ban hódította el, a fináléba kerülés másik nagy esélyese, a Ferencváros előtt.

 

A Vasas úgy volt, hogy kiesik a tavalyi bajnokságból, de az MTK elleni, utolsó meccsen, olyan földöntúli biztatást kapott Dunaújvárosban ezer, mindenre elszánt fanatikusától, hogy nem lehetett más a sorsa, bennmaradt. A csapat azóta szárnyal, és bár a klub vezetői soha nem beszéltek arról, hogy elvárás lenne bármilyen sorozat megnyerése is, a szurkolók már álmodoznak. Ki a kupagyőzelemről, ki a még szebb bajnoki elsőségről, és persze vannak olyanok is, akik a duplázásról. Ez utóbbi földöntúli csoda lenne a klubtól, de akármelyik sorozatban is az élen végezne, már az felülmúlhatatlan tettnek minősülne, de még akkor is remek és elismerésre méltó lenne az angyalföldiek szereplése, ha végül nem nyernének semmit.

 

A hajrá első állomásaként ma 16 órától (zseniálisan szurkolóbarát kezdési időpont, innen gratulálunk tiszta szívből az illetékeseknek) a Mezőkövesd következik a Magyar Kupa elődöntőjének az első mérkőzésén.

 

Magyar Kupa: történelmet ír-e a Ferencváros? – NB1.hu

Fradi-Budafok

„Nagyon várjuk már a kupaelődöntőt. Ilyen esetekben a csapatok előtt az a cél lebeg, hogy továbbjusson. Nagyon jól fel kell készülnünk a mérkőzésre, mind fizikailag, mind mentálisan, teljesen függetlenül attól, hogy melyik csapat az ellenfél. Célunk nekünk is természetesen a döntőbe jutás, ennek első lépése az lehet, hogy hazai környezetben jó eredményt érünk el. A játékosok tudják, hogy mi vár rájuk. Motiválni nem kell őket és azt is tudják, hogy a kupa más, mint a bajnokság, az ellenfél is céltudatosabban készül. Koncentráltan kell játszani, ez visz minket közelebb a sikerhez.” – nyilatkozta Michael Oenning, a piros-kékek sikeredzője.

 

A találkozó, mint írtuk, 16 órakor kezdődik és élőben közvetítjük.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC