nb1.hu

Nem volt sétagalopp Kuttoréknak Véberék ellen

Öt gól után értékelhettek.

Két régi harcostárs találkozott egymással a Vízművek-Mezőkövesd kupameccsen. Most viszont már nem a pályán, hanem a kispadokon, vagy inkább előttük állva, magyarázva, fel-alá sétálgatva mérték össze a tudásukat. Mert Véber György és Kuttor Attila is vezetőedző lett.
 
Más-más utat jártak be a tréneri hivatásban is eddig, Véber most a Budapest I. osztályban adja át a tudását, Kuttor meg az NB I-ben. A mérkőzés 5-0-s kövesdi diadallal zárult, ám a két szakember a lefújás után elmondta, egyáltalán nem volt sétagalopp a matyóföldieknek a mérkőzés.
 
Véber György: – Hetven percig teljesen egyenrangú partnerei voltunk a Mezőkövesdnek, alaposan megizzasztottuk első osztályú csapatot, így megérdemelten járt a vastaps a lefújást követően a játékosoknak. Ebből a mérkőzésből lehet építkezni, a ma mutatott küzdőszellemmel és teljesítménnyel teljes mértékben elégedett lehetek.
 
Kuttor Attila: – Ellenfelünk rendkívül szervezetten futballozott, az első félidőben sajnos csak elvétve sikerült feltörnünk a védelmüket, a helyzeteinknél pedig nem összpontosítottunk kellőképpen. A fordulás után már egyel magasabb sebességi fokozatra kapcsoltunk, s a mérkőzés végére kiütközött a két csapat között lévő három osztálynyi különbség.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC