Magyar focihírek
minden mennyiségben

Mindenkinek odamondott nyilatkozatával Windecker

2018. október 11. csütörtök 20:28  | Nagy Benjámin
LÉGIÓSAINK

Profi szavak!

 

Windecker József augusztusban Görögországba, a Levadiakosz együtteséhez igazolt, miután hosszú hónapokra mellőzötté vált Újpesten, amiért nem hosszabbított szerződést az lila-fehérekkel. „Csúnyán hangozhat, de ez a szakma ezzel jár. Úgy érzem, ettől a helyzettől is sikerült erősebbé válnom, tanultam belőle. Mindenképpen külföldön képzeltem el a jövőmet, s örülök, hogy most már a görög élvonalbeli Levadiakosz középpályása lehetek” – summázta a mögötte álló időszakot az m4sport.hu kérdésére Windecker József.

 

Ami a légiós karrierjét illeti, nem indult szerencsésen: mindössze három edzőmérkőzésen lépett pályára, az utolsó, Panathinaikosz elleni felkészülési meccsen megrúgták a térdét, s az alatta futó inak meghúzódtak, így a bajnoki debütálásra még várnia kell a 25 éves játékosnak. „A minap kezdtem el ismét futni, s ha továbbra is minden jól halad, két hét múlva ismét a csapattal edzhetek. Dolgozik bennem a bizonyítási vágy, s alig várom, hogy megmutathassam, mire vagyok képes. Egyébként hamar beilleszkedtem, gyönyörű a város, tetszik a kultúra is” – mondta.

LEGFRISSEBB HÍREK

PNDRGN.HU

SPORT365.HU