nb1.hu

Megtelik a vendégszektor az év első rangadóján

Budapest – Gerillakampány a szurkolókért, és a hiányzó adrenalin.

Rögtön egy csúcsrangadóval indít a 2017-es esztendő, már ami a tétmeccseket illeti. Szombat este ugyanis a Groupama Arénában méri össze az erejét a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének az odavágóján a Ferencváros és a Honvéd.

 

Sok futballrajongó nem duzzogna, ha ez a két csapat vívhatta volna egymással a döntőt, de mondjuk azon sem szabad megsértődni, hogy már az első olyan napon, amikor tétmeccseket rendeznek, egyből van egy ekkora parádé.

NB1.hu

A találkozón garantált a jó hangulat egy kiemelt hazai és egy kiemelt vendég ok miatt.

 

A Ferencváros, az MTK-t megelőzve (a kék-fehérek a héten tartottak nagy sajtótájékoztatót, amelyen bejelentették, hogy nagyon jelentősen csökkentették a belépőjegyeik árait) már vagy két-három hete publikálta a honlapján, hogy akár 1000 forintért is lehet jegyet venniük a híveiknek a találkozóra. Az nb1.hu-t több Ferencváros-fanatikus is arról tájékoztatta, hogy a klub hírlevélben buzdította őket arra, hogy látogassanak ki a rangadóra. Ez a fajta „gerillakampány” csak itthon nem megszokott még, a fejlettebb futballkultúrákban évtizedes szokás.

 

Kispesten hatalmas a készülődés az ultrák soraiban a mérkőzés iránt. A Ferencváros elleni meccsekre mindig kiemelt létszámban kirándul el a piros-feketék fanatikus bandája, de most, mivel az év első, ráadásul kupameccséről van szó – amelyen a korábbi kedvenc, Botka Endre az első meccsét játszhatja a zöld-fehéreknél -, minden eddiginél nagyobb létszámra lehet számítani az Ultras Kispest részéről-

Fradi-DVTK: sportos, kigyúrt emberek verték egymást kőkeményen – NB1.hu

Az FTC által Kispestre küldött 800 jegy már elővételben gazdára találhat, így további 400 zsuga várja majd a kispestieket.

 

Az alap, hogy az nb1.hu ott lesz a mérkőzésen, mert az adrenalinra és a hangulatvideókra már nekünk is szükségünk van…

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC