nb1.hu

Érdekes statisztikák és tények a magyar-finn előtt

Reméljük, folytatódik egy jó széria!

 

A magyar labdarúgó-válogatott eddig nyolc alkalommal találkozott hazai pályán vasárnapi ellenfelével, a finn nemzeti csapattal: öt győzelem mellett két döntetlen és egy vereség a mérlege.

 

 

Az egyik legemlékezetesebb finn-magyar összecsapás az 1997. október 12-én, Helsinkiben játszott világbajnoki selejtezőmérkőzés volt, amely 1-1-es döntetlennel zárult. Az északi együttes a 62. perctől vezetett, de a 90. percben egy szöglet után úgy egyenlítettek Csank János tanítványai Moilanen kapus öngóljával, hogy az utolsó három játékos, aki hozzáért a labdához, finn volt. A magyar válogatott ezzel az egy ponttal megszerezte a csoport pótselejtezőt érő második helyét, de ott 12-1-es összesítéssel maradt alul a jugoszláv gárdával szemben.

A közelmúltban a magyar együttes többször is a hajrában szerezte meg a győzelmet, 2010-ben Dzsudzsák Balázs a 94. percben döntött Helsinkiben, Dárdai Pál irányítása alatt pedig a Groupama Arénában Gera Zoltán a 84. percben fejelt, Stieber Zoltán pedig idegenben a 82. percben lőtt három pontot érő találatot.

Legutóbb, szeptember 8-án viszont nem sikerült pontot szerezni Tamperében a Nemzetek Ligája-mérkőzésen: Marco Rossi szövetségi kapitány bemutatkozásán Teemu Pukki gólja győzelmet ért a finneknek. 

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC