nb1.hu

43 éves kapus védett a Vidiben

Kényszerből kellett visszatérnie.

A Vidi II kapusedzője, Hegedüs Ferenc, a legutóbbi két NB III-as bajnokin kényszerből állt a kapuba, feladatát azonban jól oldotta meg annak ellenére is, hogy 2014-ben védett utoljára NB-s mérkőzésen. 
 
„Dehogy gondoltam ilyenre. Több mint hat éve védtem utoljára NB-s mérkőzésen még Csákváron, de az utolsó nagypályás tétmeccsemet is több mint három éve játszottam az akkor megye I-es Balatonfüred csapatában. 2018 nyarán szögre akasztottam a kesztyűmet, álmomban nem gondoltam, hogy valaha fogok én még NB III-ban védeni. 43 éves múltam augusztusban, évek óta a kapusok nevelésével foglalkozom.  zeptemberben volt egy időszak, amikor sérülések miatt csak egy kapus állt az NB III-as csapat rendelkezésére, de csak a biztonság kedvéért váltottuk ki a játékengedélyemet. Nyilván, akkor azért már benne volt a levegőben, hogy "elfogyhatnak" a kapusaink, de végül szerencsére akkor erre nem került sor. Azonban edzéseken egyre többször álltam be én is a kapuba, főleg az egymás közti játékok során, hiszen nagyon sokszor csak egy kapussal dolgoztunk az említett sérüléshullám miatt. Sőt, az utóbbi hetekben már arra is volt példa, nem is egyszer, hogy az edzéseken is már csak én voltam egyedüli hadrafogható kapus, akkor már lehetett sejteni, hogy eljöhet az idő, amikor bajnokin is a csapat rendelkezésére kell állnom” – mesélte Hegedüs a Vidi honlapjának, aki a Veszprém ellen védet először. Az átélt élményeiről mesélt tovább.
 
„Nagyon izgultam. Egyrészt azért, mert 6 éve védtem utoljára komoly bajnoki meccsen, másrészt pedig a koronavírus rendesen megtizedelte az NB III-as csapatunkat, így gyakorlatilag az U19-es együttesünkkel álltunk ki a Veszprém ellen. A csapattársaim olyan fiatalok voltak, hogy bármelyikük a gyerekem lehetne (nevet). Ráadásul a többségüket nagyon kis koruk óta ismerem, hiszen itt nevelkedtek a Vidiben én pedig évek óta az utánpótlásban dolgozom. A legjobban attól féltem, hogy esetleg olyan potyagólt vagy potyagólokat kapok, amely után teljesen hiteltelenné válok a srácok előtt.”
 
„Végül nem hogy potyagólt nem kaptál, de a Veszprém elleni találkozón sikerült egy olyan bravúrt is bemutatnod, amelyet még a vendégek vezetőedzője, Pető Tamás is elismerően megtapsolt” – vette fel a kérdező a kapusnak, aki így válaszolt: 
 
„Valóban, volt a második félidőben egy olyan közeli, erős, lapos lövés, melyre nagyon gyorsan kellett levetődnöm, szerencsére sikerült a rövid sarok elől kiütnöm a labdát, arra én is azt mondom, hogy nagy bravúr volt.”
 
A Vidi második csapata a Veszprém ellen 3-1-re, utána a Tatabánya ellen 2-0-ra kapott ki, utóbbi mérkőzésen idegenben lépett pályára, 2020-as utolsó bajnokiját meg a Puskás Akadémia vendégeként játssza le vasárnap.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC