nb1.hu

Vidi: az OM és az Auxerre korábbi trénere lehet az edző

Székesfehérvár – Casoni válthatja a minden bizonnyal távozó Carrillót.

Bernard Casoni lehet a Videoton vezetőedzője a következő szezonban – értesült a Nemzeti Sport. A francia szakember legutóbb a Valenciennes-nél dolgozott.

 

Úgy tűnik, hogy a Videoton a bajnoki cím ellenére nem a csapatot jelenleg még irányító Joan Carrillóval képzeli el a jövőt, a spanyol tréner minden bizonnyal nem tölti ki a jövő nyárig szóló szerződését.

 

A lap információja szerint az új vezetőedző a francia Bernard Casoni lehet, úgy tudjuk, a felek mindenben megegyeztek.

 

Az 53 éves szakember játékosként a Cannes-ban, a Toulonban is szerepelt, 1990 és 1996 között az Olympique Marseille-t erősítette, amelynek színeiben 240-szer lépett pályára. Harmincszor szerepelt a francia válogatottban is.

 

 

Pályafutása után Marseille-ben kezdte edzői karrierjét, az utánpótlásban dolgozott, de Rolland Courbis vezetőedző távozása után átmenetileg átvette a felnőttcsapat irányítását. Ezután gyakorlatilag minden évben új csapatnál próbált szerencsét: a tunéziai Etoile du Sahel, a Cannes, a Stade Tunisien, majd az örmény válogatott következett.

 

A Bastiánál aztán megtalálta számításait, 2005-től 2009-ig irányította a csapatot. Ezután rövid afrikai kitérő, majd a már említett Auxerre következett – 2012 decemberében nevezték ki, 2014 márciusában távozott.

 

Legutóbb a másodosztályú Valenciennes-nél dolgozott, a 2014–2015-ös szezont vele kezdte a csapat, de irányítása alatt a 18. és a 25. forduló között mindössze egy pontot szerzett, és a kiesőzónába esett vissza, így elküldték.

 

Ez történt eddig az OTP Bank Liga 29. fordulójában!

 

Így áll jelenleg az NB I!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC