Hirdetés
Valaha Budafokra bumlizott Gödöllőről a fradiverő csatár
Pápa – Lovrencsics újoncévében gólokkal tette le névjegyét.
Hirdetés
Nemcsak a forduló, hanem talán az egész bajnoki idény szenzációja a kiesőjelölt Lombard Pápa Termál FC magabiztos, 2-0-s győzelme az Albert-stadionban. A meccs hőse – a mindent védő Szűcs Lajos mellett – a két gólt szerző pápai csatár, Lovrencsics Gergő. Vele beszélgettünk, de előtte Bene Ferenc, a dunántúliak rendkívül rokonszenves, szerény trénere jellemezte játékosát.
„Gergővel valaha a barikád két oldalán találkoztunk, amikor én voltam a Kozármisleny edzője, ő a PMFC-ben futballozott, s az NB II-ben nem egyszer szembe kerültünk. Már akkor szemet szúrtak remek képességei. Dinamikus, technikás, roppant fürge támadó, van benne sebesség, talán csak az a hiányossága, hogy még nem tanult meg bánni vele. 23 éves, van ideje. Csak remélni merem, hogy nálunk marad, mert biztos vagyok benne, hogy máshol is felfigyeltek rá… De egy pillanatra eltávolodva Gergőtől, a Fradi ellen végre sikerült megvalósítanunk azt, amit elterveztünk. Nem panaszképpen mondom, de idén roppant balszerencsések voltunk eddig. Sorban dőltek ki a támadóink, Marics, a helyére igazolt Benkó, aztán Tóth Balázs és védelmünk oszlopa, Balogh Balázs is.”
A 23 éves szélső-csatár-középpályás regényes évek után talált otthonra Pápán.
- Mi is vagy igazán?
- Sokat játszottam – s játszom most is – a szélsőposzton, de középpályásként és centerként sem jövök zavarba. Az a lényeg, hogy támadni kelljen, mert a támadójátékban érzem magam elememben.
- Hogyan kerültél szülővárosodból, Szolnokról az ország túlsó szegletébe?
- Hosszú és kanyargós úton. Szüleim nem kaptak munkát Szolnokon – édesapám labdarúgó-edző, még most is edzősködik -, s a család Gödöllőre költözött. Onnan jártam be nap, mint nap a Szent István Közgazdasági Szakközépiskola fociosztályába, a Mester utcába, majd onnan délután át Budafokra, a Promontor utcába, hiszen tinédzserként ott futballoztam. Úgy nézett ki a napom, hogy hajnali fél hatkor elindultam Gödöllőről, és éjjel fél tizenegykor értem haza…

- Akkor volt alkalmad megismerkedni az élet nehézségeivel.
- Megedződtem, nem vitás. Aztán elvitt az NB II-es Pécs – történetesen éppen az a Nagy Tamás, aki a tegnapi ellenfelünk, a Ferencváros másodedzője -, majd tavaly februárban Pápára kerültem. Nekem ez az első idényem az NB I-ben, 23 évesen.
- Már a tévéközvetítés elején hangsúlyozta Fülöp László kommentátor, hogy te vagy a Pápa legjobbja, legveszélyesebb csatára.
- Ezt én természetesen nem hallottam a pályán, de utólag is nagyon jólesik. Mondjuk nem rúgtam sok gólt, mind a 27 fordulóban szerepeltem, és hat gól a termésem.
- De ebből kettőt éppen az Üllői úton rúgtál, és erre mindenki felfigyelt. Lehetett volna mesterhármas is…
- Igen, megvolt az óriási helyzetem, talán nagyobb is, mint amelyekből gólt szereztem, de a döntő pillanatban túl hosszan toltam meg a labdát, és odaértek a védők. De nem vagyok mohó, beérem a két góllal is, mert az a lényeg, hogy győztünk.
- Biztosan ostromolnak a kérők, és most nem a hölgyekre gondolok…
- Nagyon kérem, ezt most ne feszegessük, mert pillanatnyilag minden idegszálammal arra összpontosítok, hogy a Pápa bennmaradjon. Ez a legközelebbi tervem, hosszabb távú meg nincs is, mert minden gondolatomat ez köti le.
- Őszintén: hittetek előzőleg abban, hogy legyőzhetitek a Ferencvárost?
- Minden meccsen a győzelem szándékával futunk ki a pályára. Biztosan emlékszel, Debrecenben sem kaptunk ki, ott is felvállaltuk a támadófocit. Meg mindegyik mérkőzésünkön. Csak nem mindig szegődik mellénk a szerencse.
(chga)
Kapcsolódó cikkek
További cikkek
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Online közvetítés
| Nemzetközi válogatott mérkőzés | |
|---|---|
| 2012. november 14., szerda | |
| Magyarország - Norvégia | 0-2 |
| 2013. február 6., szerda | |
| Fehéroroszország-Magyarország | 1-1 |
| 2013. augusztus 14., szerda | |
| Magyarország-Csehország | |
A magyar válogatott mérkőzései itt találhatók!
| D-csoport, 5. forduló | |
|---|---|
| 2013. március 22., péntek | |
| Andorra-Törökország | 0-2 |
| Magyarország-Románia | 2-2 |
| Hollandia-Észtország | 3-0 |
| D-csoport, 6. forduló | |||
|---|---|---|---|
| 2013. március 26., kedd | |||
| Észtország-Andorra | 2-0 | ||
| Törökország-Magyarország | 1-1 | ||
| Hollandia-Románia | 4-0 | ||
| OTP Bank Liga, 28. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.17., péntek | |
| Haladás - Lombard Pápa | 2-1 |
| Paks - Debrecen | 1-2 |
| 2013.05.18., szombat | |
| Ferencváros - MTK | 2-0 |
| Egri FC - Újpest | 1-2 |
| Siófok - PMFC | 1-0 |
| Videoton - Kaposvár | 2-1 |
| 2013.05.19., vasárnap | |
| DVTK - Kecskemét | 16.30 |
| Honvéd - Győri ETO | 18.30 |
| Tabella, statisztikák | |
| Ness Hungary Keleti csoport, 27. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.18., szombat | |
| Orosháza - Vasas | 4-1 |
| Honvéd-MFA - Nyíregyháza | 0-3 |
| Putnok - Mezőkövesd | 2-3 |
| DVSC-DEAC - Békéscsaba | 1-1 |
| 2013.05.19., vasárnap | |
| Újpest FC II - Szeged 2011 | 18.00 |
| Balmaz Kamilla - KBSC | 18.00 |
| Cegléd - Ferencváros | 18.00 |
| Tabella, statisztikák |
| Ness Hungary Nyugati csoport, 27. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.18., szombat | |
| ZTE - Csákvár | 4-0 |
| Tatabánya - Győri ETO II | 3-0 |
| Ajka - Haladás II | 3-0 |
| Veszprém - Baja | 3-0 |
| Gyirmót - Paks II | 3-0 |
| 2013.05.12., vasárnap | |
| SZTK - Kozármisleny | 18.00 |
| Kaposvár II - Sopron | 18.00 |
| BKV Előre - Puskás Akadémia | 18.00 |
| Tabella, statisztikák |
| Magyar Kupa, 6. forduló | |
|---|---|
| 2013.04.16., kedd | |
| Vasas - DVSC-Teva | 0-3 |
| 2013.04.17., szerda | |
| Videoton - Győri ETO | 0-2 |
| 2013.05.07., kedd | |
| DVSC-Teva - Vasas | 3-1 |
| 2013.05.08., szerda | |
| Győri ETO - Videoton | 1-2 |
| Elődöntők | |
|---|---|
| 2013.04.23, kedd | |
| Bayern München - Barcelona | 4-0 |
| 2013.04.24, szerda | |
| Borussia Dortmund - Real Madrid | 4-1 |
| 2013.04.30, kedd | |
| Real Madrid - Borussia Dortmund | 2-0 |
| 2013.05.01, szerda | |
| Barcelona - Bayern München | 0-3 |
| Premier League, 38. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.19., vasárnap | |
| Chelsea - Everton | 17.00 |
| Liverpool - QPR | 17.00 |
| Manchester City - Norwich | 17.00 |
| Newcastle - Arsenal | 17.00 |
| Southampton - Stoke | 17.00 |
| Swansea - Fulham | 17.00 |
| Tottenham - Sunderland | 17.00 |
| WBA - Manchester United | 17.00 |
| West Ham - Reading | 17.00 |
| Wigan - Aston Villa | 17.00 |
Az állás: 1. Manchester United 85, |
|---|
| Championship, 46. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.04., szombat | |
| Bolton Wanderers - Blackpool | 2-2 |
Az állás: 1. Cardiff 86, 2. Hull City 78, |
|---|
| Serie A, 38. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.18., szombat | |
| Sampdoria - Juventus | 3-2 |
| 2013.05.19., vasárnap | |
| Atalanta - Chievo | 15.00 |
| Bologna - Genoa | 15.00 |
| Torino - Catania | 20.45 |
| Pescara - Fiorentina | 20.45 |
| Cagliari - Lazio | 20.45 |
| Siena - Milan | 20.45 |
| Roma - Napoli | 20.45 |
| Palermo - Parma | 20.45 |
| Inter - Udinese | 20.45 |
Az állás: 1. Juventus 87, 2. Napoli 78, |
|---|
Primera División, 36. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.08., szerda | |
| Celta Vigo - Atletico Madrid | 1-3 |
| Real Madrid - Malaga | 6-2 |
Primera División, 36. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.18., szombat | |
| Getafe - Valencia | 0-1 |
| Granada- Osasuna | 3-0 |
| Sevilla - Real Sociedad | 1-2 |
| 2013.05.19., vasárnap | |
| Levante - Rayo | 12.00 |
| Deportivo - Espanyol | 17.00 |
| Real Zaragoza- Bilbao | 19.00 |
| Barcelona - Valladolid | 21.00 |
| 2013.05.20., hétfő | |
| Mallorca - Real Betis | 22.00 |
| Az állás: 1. Barcelona 91, 2. Real Madrid 81, 3. Atl. Madrid 72, 4. Real Sociedad 62, 5. Valencia 62, ...17. Real Zaragoza 34 |
|---|
| Bundesliga, 34. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.18., szombat | |
| Augsburg - Greuther Fürth | 3-1 |
| Frankfurt - Wolfsburg | 2-2 |
| Hamburg - Leverkusen | 0-1 |
| Stuttgart - Mainz | 2-2 |
| Hannover 96 - Düsseldorf | 3-0 |
| Nürnberg - Werder | 3-2 |
| Freiburg - Schalke | 1-2 |
| Dortmund - Hoffenheim | 1-2 |
| M'gladbach - Bayern München | 3-4 |
1. B. München 91, 2. Dortmund 66, |
|---|
| Bundesliga II, 34. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.19., vasárnap | |
| 1860 München - Aalen | 13.30 |
| 1. Hertha BSC 75, 2. Eintracht Braun. 66, 3. Kaiserslautern 58, 4. FSV Frankfurt 53, |
|---|



