nb1.hu

ETO-ügy: Három feljutó lehet az NB II-ből

Magyarország – Jövőre is lehet győri csapat az élvonalban.

Ha a hírek igaznak bizonyulnak, és a Quaestor bedőlése miatt csődeljárás alá került Győri ETO valóban legfeljebb az NB III-ban köthet ki, több másik klubot is érinthet. Az elterjedt vélekedéssel szemben azonban nem arról van szó, hogy – ha az ETO egyáltalán bennmaradó helyen végez az OTP Bank Ligában, mert matematikailag még ez sem biztos – a visszasorolása miatt eggyel kevesebb csapat esik ki az élvonalból. Ellenkezőleg: ez esetben is ketten búcsúznak az NB I-től, viszont a másodosztályból nem két, hanem három csapat kerül föl.

 

Fotó: eto.hu

 

Az MLSZ dokumentumtárában is fellelhető Versenyszabályzat 27. paragrafusa értelmében, „ha valamelyik bajnoki osztályban (csoportban), versenyben kevesebb számú csapat marad a versenykiírásban meghatározottaknál – kizárás, fúzió, nevezés elmulasztása, alacsonyabb osztályba sorolás, indulási jogról való lemondás esetén –, azt a bajnoki osztályt (csoportot), versenyt, a megkezdéséig fel lehet tölteni. […] A feltöltést az alábbi sorrend szerint
kell végrehajtani:
– az alsóbb bajnokság legjobb nem feljutott sportszervezete;
– a bajnokság legjobb kiesője;
– a bajnokság legjobb második kiesője (és így tovább)”.

 

Mindez természetesen akkor igaz, ha az adott csapat vállalja az indulást a magasabb osztályban, és megfelel minden követelménynek, rendelkezik megfelelő licenccel. Az NB II-es bajnokságban jelenleg a Vasas FC (50 pont), a Gyirmót FC Győr (48), a Békéscsaba 1912 Előre (45) és a Mezőkövesd-Zsóry (44) küzd a két – vagy három? – feljutó helyért.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC