nb1.hu

Edzők szemével az OTP Bank Liga 25. fordulója

Magyarország – Doll, Rossi, Carrillo, Szivics, Kondás és a többiek.

Annyi bizonyos, hogy sok szempontból érdekes fordulón vagyunk túl a magyar élvonalbeli bajnokságban. A Ferencváros és a Videoton tovább menetel, a nehéz helyzetben lévő Győr hosszú idő után tudott újra nyerni az OTP Bank Ligában, míg az MTK és a Debrecen fontos pontokat hullajtott el. De hogy látták az edzők? Íme:

 

OTP Bank Liga, 25. forduló

Péntek

Dunaújváros-Újpest 1-3

 

Artner Tamás (Dunaújváros): – Az első félidő első percében gólt kaptunk, ami mindent meghatározott. Azért érdemes megnézni, hogy a gólt megelőzően felrúgták a belső védőmet, majd kaptunk még egy gólt pontrúgásból. A második játékrészben rengeteg lehetőségünk volt, sikerült is szépítenünk, de az újabb pontrúgásból bekapott találat végleg eldöntötte az összecsapást. Az elején monotonok voltunk, lekéstünk a labdákról, viszont ahogy már említettem, a második félidőben rengeteg lehetőségünk volt, ezeket be kell rúgni.

 

Nebojsa Vignjevics (Újpest): –  A találkozó elején nagyon magabiztosak voltunk, hamar sikerült vezetést szereznünk. A 2-0-s vezetésünk után lelassult a játékunk, a Dunaújváros szépíteni tudott, így fontos volt, hogy meg tudjuk szerezni a harmadik gólt. Ezt követően pedig már kézben tartottuk a játékot. Fontos, hogy motiváltak legyenek a labdarúgók, ezzel ma nem volt probléma. A Videoton és a Ferencváros ellen kezdődött ez a folyamat, amely ma csúcsosodott ki.

 

Szombat

FTC-DVTK 3-0

Thomas Doll (FTC):Az döntött, hogy nagyon jól játszottunk. Nehéz volt, mert nagy volt a meleg. Úgy gondolom, szép meccset mutattunk be, elégedettek lehetünk. Lamah góljáról azt mondhatom, nálunk mindent szabad a támadások alatt, ami a csapat érdekeit segíti. Ha az edző nevét kiabálják a nagyszerű szurkolók, az azt jelenti, hogy a csapat jól teljesített.

 

Szivics Tomiszláv (DVTK): –  Jelenleg a Fradi jobb csapat, ez volt a maximum, amit  produkálni tudtunk. A Ferencváros jelenleg túl erős nekünk. Nem hasonlítottunk komoly alakulatra. Kevesen is vagyunk, sokan sérültek, ezt nem bírjuk el. Gratulálok a Ferencvárosnak!

 

Nyíregyháza-MTK 1-1

Mátyus János: – Örülnöm kellene, hiszen egy élcsapat ellen szereztünk pontot, de nem teszem, mert hiányérzetem van. Hiányzott belőlünk ma a vagányság, amivel nyerhettünk volna. Egy nagy élménytől fosztottuk meg magunkat.

 

Garami József: – Sok helyzetünk volt a találkozón, megvolt az esélyünk a győzelemre, de nem sikerült. A játékkal elégedett vagyok, jó mérkőzést vívott a két csapat, de hiányozni fognak az itt hagyott pontok. 

 

(forrás: nyiregyhazaspartacus.hu)

 

KTE-Paks 1-1

Bekő Balázs: – Nem játszottunk ma jól, küszködtünk, nem éreztük a játék ritmusát. Sok hibával építkeztünk, kevés helyzet is volt. A kiállítás után úgy éreztem, hogy át tudunk lendülni a holtponton, ekkor kaptuk a gólt, ami valljuk be, egy hatalmas védekezési hibából született. Utána nagy nehezen egyenlítettünk, a végén pedig volt pár ziccer, amit illet volna értékesíteni, de ez egy ilyen nap volt. Nem vagyok elégedetlen ugyanakkor, mert azt a küzdőszellemet és akaratot láttam, ami ezt a csapatot nagyon hosszú ideje jellemzi, úgyhogy egy igazságos döntetlen született. 

 

Csertői Aurél: – Ha egy kicsit nyugodtabban focizunk, akkor ezt a meccset megnyerjük. Szerintem a csapat jól játszott, gratuláltam a srácoknak. Idegenben ikszelni nem olyan rossz eredmény. A kiállítás szerintem nem volt jogos, szigorú ítéletnek tartom, de nem szeretnék a játékvezetővel foglalkozni.

 

 

(forrás: kecskemetite.hu)

 

Lombard-Szombathely 2-2

Kovács László: – Két nehéz helyzetben lévő csapat játszott ma. Parádésan kezdtünk, ám a két gólunk után jött egy butaság, és ez utóbbi meg is büntetett bennünket. Más poszton játszattam 2-3 játékost. Le a kalappal a játékosok előtt, gratulálok, kitették a lelküket. Nézhető, izgalmas meccset játszottunk.

 

Kuttor Attila: – A játék képén tükröződött, hogy két, súlyos helyzetben lévő gárda meccselt ma. Az összkép alapján igazságos a döntetlen. Ilyen kezdés után a mi részünkről nagy erőről tettünk tanúbizonyságot. Bíztunk a harmadik gólban is: bátran játszottunk, győzelmi sanszunk is volt. A játékosok a tét miatt voltak feszültek. Nem egy átlagos NB I-es meccs volt a mai, gratulálok a saját játékosaimnak: 0–2-ről felálltunk, ez adhat komoly erőt a továbbiakban. Elterveztünk egy játékot és a kétgólos hátrány ellenére is kitartottunk emellett, ez volt a nagy fegyvertény ma. Ahogy haladt előre a meccs, úgy tanultunk bele ebbe a tervbe, ez pedig komoly teljesítmény volt.

 

(forrás: haladasfc.nyugat.hu)

 

Videoton-PMFC 4-0

Joan Carrillo:Négy védővel játszottunk, akik előtt inkább támadó szellemű játékosok kaptak lehetőséget, tehát többet kockáztattunk, így a Pécsnek is akadtak helyzetei. Tudtuk, hogy a vendégek veszélyesek kontrából és rögzített helyzetekből is, erre felhívtam a játékosok figyelmét a meccs előtt. Előfordulhat egy mérkőzésen, hogy a csapatok visszaállnak, és várják a lehetőségeket, mi ezt nem akartuk és ismétlem, kockáztattunk az eredményesség érdekében. Végül 4-0-ra nyertünk és ez a legfontosabb, valamint az, hogy 25 meccsen mindössze 9 gólt kaptunk. Stopira mentése nagyon fontos jelenet volt az első félidőben, de már előtte is megvoltak a lehetőségeink. Debrecenben folytatjuk a bajnokságot jövő héten, az egy teljesen más meccs lesz a maihoz képest, arra annak megfelelően kell felkészülnünk. Előtte azonban még egy nagyon fontos összecsapás vár ránk, hiszen kedden Újpesten lépünk pályára a Magyar Kupa-elődöntő visszavágóján. A szerződésemben szereplő pontok közül az egyik az, hogy a csapat nemzetközi szereplést érő helyen végezzen a szezon végén, ezt ma gyakorlatilag bebiztosították a játékosok. Szeretek itt élni és dolgozni, a családom is nagyon jól érzi magát, úgyhogy ma én vagyok az egyik legboldogabb ember Magyarországon. 

 

Robert Jarni:Tisztában voltunk vele, hogy a Vidi a bajnoki címért, mi pedig a kiesés ellen küzdünk, de gratuláció illeti a játékosaimat a mai teljesítményükért, mert amit kértem tőlük, megvalósították. Egy ilyen erős ellenfél ellen nem mindenki tud ennyi helyzetet kialakítani, mint mi. A számszerű eredmény nem tükrözi teljesen a játék képét, de azt elismerem, hogy a Vidi jobb volt és megérdemelten nyert. A mi legfontosabb meccseink az utolsó négy fordulóban, a jövő heti, Ferencváros elleni találkozó után következnek, akkor kell matematikailag is biztosítanunk a bennmaradást. 

 

Vasárnap

Győr-Puskás Akadémia 1-0

Benczés Miklós (PAFC): – Az első félidőben nem futballoztunk jól, de a második játékrésszel elégedett lehetek. Számtalan lehetőségünk volt ekkor, de az ETO rúgott gólt egy kontra végén. Amit előre elterveztünk az a Győr fegyvere volt, ezért is váltottunk taktikát. Úgy cseréltünk a középpályára, hogy „játszós” legyen. Ma a kapus túl járt a támadóink eszén. Fiatal csapattal partiban voltunk a nagyon jó erőkből álló Győrrel, így összességében elégedett lehetek.

 

Miriuta László (Győr): – Nagyon jó érzés, hogy a szurkolók a nevemet skandálják, hogy nem felejtettek el. Egyedül a Fradi ellen a második félidőben játszottunk rosszul, a többi meccsen nem, de a szerencse hiányzott, most mellénk állt, így jött a siker is. Ez a győzelem és a becsület, amit tudunk adni a drukkereinknek. Szenzációsak a szurkolók, köszönöm nekik és a csapatnak is. Remélem, valaki megmenti a klubot.

 

Honvéd-DVSC 1-1

Kondás Elemér (DVSC): A küzdelem dominált a mérkőzésen, nem a játék. Beleálltunk a párharcokba, így nem alakult ki folyamatos futball, a gólunkat is akkor lőttük, mikor passzoltunk kettőt. Úgy jöttünk ide, hogy nyerni akarunk, próbáltunk offenzívan játszani, de voltak problémáink. Tisza és Kulcsár is beteg, Balogh pedig sérült, így csak a kispadra tudott leülni, egyedül Sidibe maradt előre, nem tudtunk úgy cserélni, ahogy szerettünk volna. Valahol reális eredmény született.

 

Marco Rossi (Honvéd): – A saját játékosommal üvöltöztem, mikor kiléptem a technikai zónából, (A kiállított Ikenne-Kinggel,- a szerk.), a játékvezető nem értette. (Az edző a sajtótájékoztatón elmondta, sajnálja, hogy ezzel nehéz helyzetbe hozta a csapatát). Remélem, hogy nem lesz következménye. Ahhoz, hogy benn tudjon maradni a Honvéd, küzdenie kell. A tudásbeli különbséget férfias, harcias játékkal tudjuk egyensúlyozni. Sajnos a végén megint olyan helyzetet hagytunk ki, amelyet az ellenfél belőtt volna.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC