nb1.hu

Dárdaiék Dortmundban, kevesebb hibátlan marad

Németország - Eddigi legnehezebb feladata előtt a volt kapitány.

Edzői pályafutása egyik legnehezebb feladata előtt áll Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője, ugyanis csapata a Borussia Dortmund otthonába látogat. A dortmundiak egy évvel ezelőtt beragadtak a rajtnál, majd sérüléshullám is tizedelte őket, így sokáig a kieső zónában voltak, de egy remek tavasszal végül a hetedik helyen zártak. A sárga-feketék – akiknek kispadjára Jürgen Klopp helyett Thomas Tuchel érkezett a nyáron – átmentették kiváló formájukat erre a szezonra, ugyanis két 4-0-s győzelemmel rajtoltak. Előbb otthon, a legutóbbi idényben bronzérmes Borussia Mönchengladbach, majd idegenben, az újonc Ingolstadt ellen nyertek. A Dortmund ennél jobban története során csak egyszer, 1994-ben kezdett a Bundesligában, akkor két meccsen tíz gólt lőtt.  Az biztos, hogy a harmadik forduló után eggyel kevesebb százszázalékos csapat marad, ugyanis a második helyen álló, címvédő Bayern München a szintén hibátlan harmadik Bayer Leverkusent fogadja. Stieber Zoltán jelenlegi csapata, a Hamburg a Köln vendége lesz, míg a Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheim a Darmstadt otthonába látogat. Bundesliga, 3. forduló:péntek:VfL Wolfsburg-FC Schalke 04 20.30 szombat:VfB Stuttgart-Eintracht Frankfurt 15.30FC Augsburg-FC Ingolstadt 04 15.301. FC Köln-Hamburger SV 15.30FSV Mainz 05-Hannover 96 15.30Darmstadt 98-1899 Hoffenheim 15.30Bayern München-Bayer Leverkusen 18.30 vasárnap:Borussia Dortmund-Hertha BSC 15.30Werder Bremen-Borussia Mönchengladbach 17.30  A szombati élő televíziós futballközvetítések  

Hivatalos: Tőzsér Dániel a QPR-hoz szerződött

 

Bernd Storck véglegesítette a magyar válogatott keretet

 

Asmir Suljic Székesfehérváron folytatja pályafutását

 

Csertői: A döntetlen is a bravúr kategóriába tartozna. Thomas Doll szerint a türelem lesz a legfontosabb.

 

Bekő Balázs egy győzelemmel lendítene csapatán. Mire lesz képes az Újpest Asmir Suljic nélkül?

 

Megkapja vajon első gólját idegenben Király Gábor? A csabaiak a Honvéd elleni zakó után javíthatnak.

 

Rossi szerint a Honvédnak figyelnie kell a határaira. Jarni tiszteli az ellenfelet, de nincs benne félelem.

 

A Vasas és az MTK is hazai pályán csap össze.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC