nb1.hu

Dárdai Pál újságírókat küldött szakmai továbbképzésre

Budapest – A szövetségi kapitány nem hajlandó magyarázkodni.

Tőle szokatlan stílusban is válaszolt Dárdai Pál az újságírók kérdéseire a tegnapi, görögök elleni 0-0- után. A kapitánynál az verte ki a biztosítékot, hogy voltak olyan zsurnaliszták, akik szerint túlságosan védekező felfogásban küldte a pályára a csapatát. Volt akinek azt javasolta, hogy vonuljon el szakmai továbbképzésre. Az is központi téma volt, hogy Szalai Ádámot kifütyülte a közönség a lecserélésekor, ugyanakkor az edző megvédte a játékosát.  – Az első félidő rendben volt, az első tíz percben voltunk kicsit visszafogottabbak, talán a nagy teher miatt. Volt két nagy ziccerünk, ha csak az egyiket értékesítjük, másképp alakul a folytatás. A második félidőt rosszul kezdtük, akkor láthattuk azt is, hogy jó  a görög válogatott, jó játékosokkal, de igazi helyzetük így sem volt, Király Gabinak igazából csak egyszer kellett védenie. A csapat nagyot dolgozott, nullára hoztuk le megint a meccset, ez nem jellemző a válogatottunkra, de emellett négy-öt lehetőségünk is volt a gólszerzésre, a győzelmet is be lehetett volna húzni. Egy pont jött össze, majd kiderül, hogy végelszámolásnál mennyit ér, szerintem van értéke – kezdte az értékelését a kapitány. Dárdai értékelése után kérdezhettek az újságírók, a kapitány éles válaszokkal reagált a legtöbb esetben. – A görög kapitány azt mondta elvesztettek két pontot. Egyetért ezzel?– Visszakérdezek: hány ziccere volt az ellenfélnek? A görögöknek talán egy igazi helyzetük volt, de akkor is a csatáruk már elfáradt, összetört, mire odaért a kapu elé. Úgy számoltam, hogy nekünk volt három-négy, de inkább öt lehetőségünk is, amivel eldönthettük volna a meccset. Olyan ellenfélről beszélünk, amelyik nyert már világversenyt nemrég, sorozatban jár világversenyekre. Mi jó úton járunk, de meg kell tanulni ezen a szinten jó döntést hozni a támadások befejezésénél is.  – Sokak szerint túlzottan védekező felfogásban küldte a pályára a csapatot.– Ha előrefelé védekezünk és feltolom a csapatot a félpályára vagy azon túlra, akkor megnéztem volna, mi lett volna a végeredmény. Ennyiszer nem szokta a magyar válogatott nullára lehozni a meccseket, mint mostanában. Lehet, ha feljebb védekezünk, akkor kapunk gyorsan kettőt, de több helyzetünk akkor sem lett volna. Mi közel harminc méterre védekezünk a kaputól, nekünk ez az ideális, aki nem érti, ez miért van, picit olvasson utána ezeknek a dolgoknak és képezze tovább magát szakmailag… – Miért csak kettőt cserélt, amikor voltak még a kispadon támadók?– Dzsudzsákban és Gerában is benne volt a gól lehetősége, ahogy Stiebernél is bíztam abban, hogy egy jobbról történő befelé cselezés után elenged egy balos bombát, ami mostanában jellemző rá, az edzéseken is nyomott pár ilyet és ellenünk a Hamburg játékosaként is megeresztett egy emlékezeteset.  – A második félidő első 15 perce melegnek tűnt. Egyetért ezzel?– Nem éreztem annyira melegnek. Tizenöt-húsz percre valóban picit rosszul jöttünk ki, talán a teher miatt, de azért is alakult így, mert emberelőnyös taktikát választottak a széleken ebben a periódusban a görögök. Emiatt ott mindig többen voltak, de középen meg alig volt érkező emberük a beadásokra, a legtöbb esetben három védőnk jutott egy támadóra, ezt azért nem nevezném melegnek. Megint visszakérdezek: kellett Király Gabinak akár egy bravúrt is bemutatni? Mert szerintem nem. – Szalai Ádámot kifütyülte a közönség a lecserélésekor. Vele mennyire volt elégedett?– Az első félidőben jó volt, a másodikban úgy éreztem, fáradt. De ez nem véletlenül, mert nagy testet mozgat, két ember esett a legtöbbször a hátára, a helyére beállt Nikolicsnak már kifárasztott védőkkel volt dolga. A pontrúgásoknál azért számítok rá a folytatásban is, majd fontos meccseken belövi, amikor kell, mint ahogy belőtte a Feröer ellen is. Azért a meccsért is szégyellnünk kell a mai napig magunkat, pedig egyáltalán nem gyenge csapatról beszélünk. Ha jól tudom, Románia is 1-0-ra verte tegnap… – Kiemelne-e valakit a csapatból?– Bárkit kiemelhetnék a védelemből, mert hatalmasat játszottak. A cserék jól sikerültek, nagyot lendítettek a játékunkon. Pintér sérüléssel bajlódott, még annak is kockázata volt, nehogy a meccsen rásérüljön és akkor le is hívhatom a pályáról. Nikolicsnak ma is megvolt a ziccere csakúgy, mint Romániában, de sajnos most se ment be, de majd amikor nagyon fontos lesz, akkor berúgja… – Elégedett az egy ponttal?– Sokat készültünk a meccsre, talán a pontrúgásokban lehetett volna több, mert ezen a szinten nagyon sok szögletünk volt. Majd ki fogom elemezni az adatokat, mert szerintem azok minket igazolnak. Szerintem sokat futottak a fiúk, a kapu előtt is voltunk eleget, és a labdabirtoklásban is megvolt az a negyven százalék, amit mindig kérek a játékosoktól. Picit úgy érzem, hogy ahogyan a feröeri egy-nulláért, úgy a görögök elleni nulla-nulláért is magyarázkodni kell, de én ezért a döntetlenért nem fogok. A sorozat felénél járunk, ott vagyunk a harmadik helyen, ami a célkitűzés volt, ráadásul 4 ponttal vagyunk a finnek előtt. Ezért lesz majd fontos az ellenük lejátszandó találkozó, mert ha onnan hozunk három pontot, akkor tovább nyílnak még a rések. S. Z.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC