nb1.hu

Böde Dániel érkezései döntöttek Angyalföldön

Budapest – Bánhatja a Vasas, hogy az öltözőben maradt. 

Nagy várakozás előzte meg a Vasas és a Ferencváros csatáját. Magyar szinten sokan voltak a stadionban, jónak tűnt a talaj, ideális volt az időjárás, így jó és élvezetes meccsben lehetett reménykedni. A Vasas nehéz héten volt túl. Több angyalföldi játékos vett részt az utánpótlás válogatott összetartásán, Pajovicsot eltiltották, míg Czvitkovics sérülés miatt nem léphetett pályára. Az FTC kellemesebb körülmények között készülhetett, hiszen a régebb ót hiányzó Batikot leszámítva mindenki Thomas Doll rendelkezésére állt.  Az első félidőben a legnagyobb helyzet Lamah előtt adódott pár perccel a szünet előtt, de Nagy bravúrral védett. Addig inkább a küzdelem, mint a szép megoldások domináltak. A Fradi próbált lendületesen támadni a széleken, míg az angyalföldiek, elsősorban, Kenesei rafináltságára próbáltak építeni. Fordulás után megállapítható volt, hogy az „öltözőben maradt” a Vasas, mert az FTC gyakorlatilag két ugyanolyan góllal magabiztosnak tűnő előnyre tett szert. És ezt megőrizték a végéig  zöld-fehérek, akik a Vasas védelmének is köszönhetik a sikerüket. S. Z.   Vasas-Ferencváros 0-2 Élő közvetítés a linkre kattintva olvasható Doll elismerően beszélt a Vasasról, a piros-kékek vezetőedzője szerint nemzetközi szintű az FTC 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC