nb1.hu

Várhidi Péter: Ez most nem a kísérletezés ideje

Budapest – A korábbi kapitány szerint ez a legerősebb válogatott keret. 

Vasárnap este háromnegyed kilenctől a magyar válogatott a Groupama Arénában fogadja a görögöket az Európa-bajnoki selejtezők F-csoportjának ötödik fordulójában. Dárdai Pál csapata hét ponttal a tabella harmadik helyén áll, míg a vendégek egy ponttal az utolsó helyen szerénykednek. Honlapunk megkeresésére a nemzeti csapatot 2006 áprilisától 2008 áprilisáig irányító Várhidi Péter elmondta, hogy szerinte ez a lehető legjobb válogatott keret, amit a szövetségi kapitány jelen pillanatban összeállíthat.  – Győzelmet várok – kezdte Várhidi Péter. – Kiszámíthatatlan szituációba kerültünk, mert az elmúlt hónapok történései után sokan elvárnák, hogy megnyerjük a meccset. Viszont nem szabad elfelejteni, hogy minőségi csapat az ellenfél, és nem tudható, mi az oka annak, hogy rosszul szerepel ebben a kiírásban. A görög válogatottnak ez az utolsó esélye, mert ha nem tudnak minket megverni oda-vissza, akkor elszáll minden reményük. Biztos, hogy nagyon élesek lesznek, azért részünkről a koncentráció és a csapatjáték nagyon fontos lesz.  – Többen meg is jegyezték, hogy jobb lenne, ha a görögök nem lennének győzelmi kényszerben.– A selejtező sorozat elején mindenki úgy kalkulált, hogy aki a görögök ellen a legtöbb pontot szerzi, az továbbjuthat. Most teljesen más a szituáció, mert nem ők uralják a csoportot. Új szövetségi kapitányuk van, sok korábbi játékosuk is visszatért, olyanok, aki nem élvezték Claudio Ranieri bizalmát. Sok szól ellenünk, de sok szól mellettünk is. Remélem, hogy a magyar válogatott egységes lesz, és akkor nagyot léphetünk előre. 
fotó: sztkfutball.hu – Korcsmár és Lovrencsics sérülése mennyire húzhatja keresztül Dárdai Pál számításait?– Ahhoz még kevés meccset játszott a magyar válogatott Dárdai Pál irányításával, hogy tudni lehessen, hogy ki számít biztos csapattagnak. Nem gondolom, hogy Lovrencsics Gergő kezdő lett volna, de Korcsmár Zsolt már több szövetségi kapitánynál is bizonyított, így szerintem ő a kezdőcsapatban kapott volna lehetőséget. A szövetségi kapitány számításait ezek a sérülések nem fogják befolyásolni, mert ennyi hiányzója a görög válogatottnak is lesz. – Mi a véleménye a visszatérőkről?– Jelen pillanatban az ország legjobb futballistái alkotják a válogatottat. Dárdai Pál jól állította össze a keretet, mert most nem a tehetségek kibontakoztatása a cél, hanem az, hogy kijussunk az Eb-re. Éppen ezért a már kipróbált, jó játékosoknak kell ezt a csatát megvívni. Jó döntésnek tartom, hogy visszahívták a már korábban bizonyító játékosokat. Ez most nem a kísérletezés ideje.  – Király Gábor és Bogdán Ádám kevés meccsen jut szóhoz, Dibusz Dénes viszont kirobbanó formában van. Kinek szavazhat bizalmat Dárdai Pál?– Nem hiszem, hogy ezt a kérdést Dárdai Pál egyedül döntené el. A válogatott kapusedzőjének, Andrusch Józsefnek a szava döntő lehet. Úgy gondolom, hogy Király Gábornak rengeteg tapasztalata van, és remekül védett az utóbbi meccseken, így nem kell attól félnünk, hogy ő most nem kezdőkapus a klubjában. Dibusz Dénesről sem szabad megfeledkezni, mert nem vitás, hogy felnőtt a mostani szituációhoz, és a Ferencváros vezére lett. Bárki is fog védeni vasárnap, Dárdai Pál nagyot hibázni nem tud ezen a poszton.  G.A. Magyarország-Görögország, vasárnap, 20.45. A mérkőzést élőben, online közvetítjük! 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC