NB2 logó
NB3 logó
HonvédMagyar válogatottHemingway-blogGeorge F. Hemingway

Válogatott: Hemingway előre megmondta

Simon Zoltán - 2017. október 11. szerda 16:07
Budapest – Két jóslata is bevált. Jövő héten BL-meccs Kispesten!

Akár szeretjük, akár nem, a Budapest Honvéd tulajdonosa, George F. Hemingway azok közé az emberek közé tartozik, akiknek mindig érdemes odafigyelnünk a mondanivalójára.

 

Azért, mert az olyanok, mint ő, nem hétköznapian fogalmaznak, átlátnak dolgokat, előre látnak lépéseket, ennek megfelelően terveznek vagy ítélkeznek.

 

2016. szeptember 6-án a Honvéd tulajdonosa azt írta a Feröer-szigetek elleni, idegenbeli vb-selejtező előtt a blogjában, ha nem nyerünk (0-0 lett, olyan borzalmas meccsen, mint a tegnapi), akkor a kapitánynak vissza kell mennie Németországba pályaedzőnek, a játékosoknak pedig egy „szégyellem magam” táblát kell tenniük a nyakukba.

 

Hemingway akkoriban még azt mondta, hogy a Honvéd lesz a bajnok…

 

A tulajdonos most is elmondta a véleményét a nemzeti csapattal kapcsolatban, de arra is felhívta a figyelmet, hogy a jövő héten fontos, Bajnokok Ligája-meccset rendeznek majd Kispesten.

 

A blogbejegyzés a linkre kattintva érhető el!

Cikk hozzászólások száma: 0

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
Uborka
KERINGER ZSOLT
„Kapitányváltás”
TABELLA
1Ferencvárosi TC41
2Videoton FC38
3DVSC31
4Budapest Honvéd28
5Újpest FC26
6DVTK25
7Paksi FC24
8Puskás Akadémia FC23
9Vasas FC21
10Swietelski Haladás20
11Balmaz Kamilla Gyógyfürdő19
12Mezőkövesd Zsóry FC16
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!