nb1.hu

Utolsó Eb-selejtezőire készül az U21-es válogatott – keret

Becsületbeli ügyek!

Októberben véget ér a 2019-es U21-es Európa-bajnokság selejtezője, a magyar válogatott Málta és Törökország ellen zárja a sorozatot – írta az MLSZ!
 
A Michael Boris vezette csapatnak egészen a szeptemberi mérkőzésekig reális esélye volt arra, hogy megszerezze a csoport első két helyének valamelyikét, de a svédországi, majd a belgák elleni vereségekkel eldőlt, hogy biztosan nem leszünk ott a 2019-es Európa-bajnokságon. A sorozat utolsó két mérkőzésén ezért már csak a csoport harmadik helyének megszerzése a tét, a harmadik pozícióért a török válogatottal harcol a csapat (a sorsolásnál a törökök a harmadik kalapból, a magyar válogatott a negyedikből került a csoportba) A törökök eddig három ponttal többet gyűjtöttek nálunk, és jelenleg hárommal jobb a gólkülönbségük is, viszont már csak ellenünk lépnek pályára, ezért az október 12-i, máltai mérkőzésünk után derül ki, hogy október 16-án, a Pancho Arénában elég lehet-e egy döntetlen ahhoz, hogy a miénk legyen a tabella harmadik helye.
 
Jövő pénteki ellenfelünk, a máltai csapat nyolc mérkőzés után pont nélkül áll a tabella utolsó helyén, de tavaly szeptemberben, Gyirmóton ellenünk is bizonyította, hogy képes megszorongatni esélyesebb riválisait.
 
Michael Boris szövetségi edző az eddigi alapcsapat tagjaira számít a zárómeccseken is, de ezúttal sem lehet ott a korosztály minden kulcsjátékosa a keretben. Kecskés Ákos továbbra is sérült, Sallói Dániel pedig maga kérte, hogy tekintsen el meghívásától a szakmai stáb, mert szeretné visszaszerezni a helyét klubcsapatában, a Sporting Kansasban. Michael Boris és az U19-es válogatottat irányító Németh Antal megállapodása szerint Szoboszlai Dominik ezúttal a hazai rendezésű Eb-selejtező tornán szereplő U19-es válogatottat igyekszik továbbjutáshoz segíteni. Nem utazik el Máltára a Dunaszerdahelyen légióskodó Vida Máté sem, ő eltiltás miatt nem léphet pályára az első meccsen, a törökök ellen viszont már számít rá Michael Boris. Egyetlen olyan labdarúgó tagja a keretnek, aki még egyetlen selejtezőn sem lépett pályára: Barna Szabolcs, a DVSC balhátvédje, aki éppen a múlt szombaton szerezte meg pályafutása első NB I-es gólját.
 
– A legfontosabb célunk, hogy megszerezzük a csoport 3. helyét, ami egyrészt önmagában az eredmény miatt is fontos, ugyanakkor a jövőre nézve amiatt is, hogy az európai rangsort meghatározó kvóciensünk a lehető legjobb legyen – fogalmazott Michael Boris szövetségi edző az mlsz.hu-nak. – A Málta elleni idegenbeli mérkőzést egy nemrégiben átadott műfüves pályán fogjuk játszani, ami persze kicsit nehezíti a dolgunkat, de ettől függetlenül nyernünk kell, szóval ez nem lehet kifogás, de ettől még erre is fel kell készülnünk. A 3. hely megszerzése már csak azért sem könnyű feladat, mert jelenleg utolsó ellenfelünk, Törökország foglalja el ezt a pozíciót, így ez ellenük egy igazi ki-ki mérkőzés lesz.
 
Az U21-es válogatott kerete:
 
Kapusok:
 
Demjén Patrik (Budaörs)
Bese Balázs (Vasas)
Gundel-Takács Bence (Újpest FC)
 
Védők:
 
Lenzsér Bence (Paksi FC)
Pávkovics Bence (DVSC)
Hegedűs János (Puskás Akadémia)
Jancsó András (Haladás)
Spandler Csaba (Puskás Akadémia)
Szabolcs Barna (DVSC)
 
 
Középpályások:
 
Katona Máté (MTK Budapest)
Varga Kevin (DVSC)
Haris Attila (DVSC)
Hinora Kristóf (Vasas)
Vida Máté (DAC)*
Szalai Attila (Mezőkövesd)
Gazdag Dániel (Budapest Honvéd)
Zsótér Donát (Újpest FC)
Banó-Szabó Bence (Budapest Honvéd)
 
Támadók:
 
Makrai Gábor (DVTK)
Bíró Bence (Guimaraes)
Kundrák Norbert (Soroksár)
 
* Vida Máté csak a törökök elleni mérkőzés előtt csatlakozik a kerethez
 
A válogatott programja:
 
Október 12. 
Málta-Magyarország, 17.00, Ta’Qali
 
Október 16.
Magyarország-Törökország, 18.30, Pancho Aréna

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC