nb1.hu

Utolsó döntője után kizárták a Fradit az MK-ból – VIDEÓ

Székesfehérvár – Büntetések és balhék az utolsó Fradi-finálén.

Mint jeleztük: a Ferencváros lesz a Videoton ellenfele a labdarúgó Magyar Kupa döntőjében, annak ellenére, hogy Thomas Doll nagyon ideges volt a tegnapi visszavágó után.  A 20-szoros kupagyőztes zöld-fehérek tíz év után játszhatnak újra finálét ebben a sorozatban, ráadásul május 20-án saját stadionjukban, a Groupama Arénában találkoznak a fehérváriakkal. A Fradi legutóbb 10 éve játszott MK-döntőt, éppen mostani ellenfele otthonában a Sopron ellen. A meccset a dunántúliak nyerték, akik a klub fennállásának máig legnagyobb sikerét érték el. A találkozó azonban inkább a botrányairól maradt emlékezetes. A „Wikipedia emlékezete szerint” döntőre 4 000 néző volt kíváncsi, a Sopron első támadásából gólt szerzett, Tóth Mihály révén a 13. percben (0–1). A Ferencváros a gól után is fölényben maradt, azonban a 38. percben Bárányos Zsolt vette be a ferencvárosi kaput (0–2). Ez volt a soproniak második támadása a mérkőzésen. A gól után Rósa Dénest kiállította a játékvezető reklamálásért. Két perccel a félidő vége előtt tizenegyest kapott a Sopron, Lipcsei Péter szabálytalankodott Tóthtal szemben. A büntetőt Balaskó Iván értékesítette (0–3). A gól után Szűcs Lajos és az FTC edzője, László Csaba is piros lapot kapott, mindketten reklamálásért. Az első játékrészt 3–0-s soproni vezetéssel zárták a csapatok, de a fordulás után négy perccel Lipcsei szabadrúgásával szépített a Ferencváros (1–3). Nyolc perccel később Balaskó növelte az előnyt, így nem sok esélye maradt a Fradinak a kupagyőzelemre (1–4). A 68. percben a ferencvárosiaktól Adem Kapicsot, a 79. percben a soproniaktól Pintér Zoltánt is kiállították. A 73. percben Horváth András megszerezte a Sopron 5. találatát és ezzel beállította a mérkőzés végeredményét is (1–5). A nyugat-magyarországi csapat története során először nyerte meg a magyar kupát.  JegyzőkönyvMatáv Sopron – FTC 5-1 (3-0)Székesfehérvár, 7000 nézőv.. Trivkovic (horvát)FTC: Szűcs – Takács, Gyepes, Botis, Huszti – Rósa D., Lipcsei, Kapic, Penksa – Sowunmi, Bartha (Udvarácz, 45.)Matáv Sopron: Balogh J. – Horváth A., Szekeres, Fehér Z. – Lazic, Pintér Z., Balaskó (Somorjai, 73.), Bárányos (Földvári, 82.), Szabó O. – Tóth M., Sira (Csordás, 73.)gól: Tóth M. (13.), Bárányos (38.), Balaskó (45., 58., az elsőt tizenegyesből), Horváth A. (73.), illetve Lipcsei (49.)piros lap: Pintér Z. (78.), illetve Rósa D. (38.), Szűcs (45.), Kapic (68.)   Mérkőzés utáni, vezetőedzői nyilatkozatok László Csaba (FTC): –  Állítólag azért hoztak külföldi bírót, hogy ne ő legyen a meccs főszereplője. Ami itt történt az a magyar bírói kar arculcsapása volt. A kupát a horvát bíró nyerte meg a Sopronnak. Pintér Attila (Sopron):Higgadtabbak, összeszedettebbek voltunk, mint a Fradi, maximálisan megvalósítottuk elképzeléseinket. Tudtuk, hogy riválisunk a baloldalon sebezhető leginkább, mert a kis Husztiról már elég sok gólt kaptak a szezonban, és ezt igyekeztünk kihasználni. (…) Nagy dicsőséget szereztünk ezzel a városnak, és igazoltuk, hogy kis csapattal is lehet nagy eredményt elérni, ha mindenki akarja a sikert.   BüntetésekA fináléban kiállított ferencvárosi Adem Kapics, Rósa Dénes és Szűcs Lajos, valamint a soproni Pintér Zoltán huszonnégy órával a találkozót követően egy magyar kupa mérkőzésről szóló eltiltást kapott. 2005. májusában a Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága kizárta a Ferencvárost a magyar kupa következő kiírásából, a döntőn elkövetett súlyos sportszerűtlenségek miatt. László Csabát az MLL fegyelmi bizottsága és a Ferencvárosi TC is egymillió forintra büntette meg. "A ferencvárosiak viselkedésükkel csorbították a sorozat amúgy sem igazán nagy tekintélyét, a horvát játékvezetőkkel szembeni magatartásukkal pedig még sportdiplomáciai bonyodalmat is okoztak" – közölte az fb-elnöke. Kőszegi Géza a döntés indoklásaként 10 évvel ezelőtt  elmondta: a zöld-fehérek megsértették a fegyelmi szabályzat három pontját, nem vettek részt az ünnepélyes eredményhirdetésen, a játékosaik közül hárman kiállítást érő szabálytalanságot, mások pedig egyéb súlyos sportszerűtlenségeket követtek el. "Ezeket a klub is elismerte"  Egy évvel előtte a Honvédot 3-1-re vert a Puskás Ferenc Stadionban a zöld-fehér alakulat az MK utolsó mérkőzésén. S. Z.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC