nb1.hu

Torghelle szerint Storcknak el kell kezdenie kísérletezni

Budapest – Az MTK csatára egyetért Szalai Ádám megállapításával.

 

Szombat este a magyar válogatott sima 3-0-s vereséget szenvedett Lisszabonban a portugáloktól a világbajnoki-selejtezők B csoportjának 5. fordulójában. A korábbi 42-szeres válogatott Torghelle Sándor 2009-ben kétszer is pályára lépett Portugália ellen vb-selejtezőn.

 

Az MTK Budapest csatára, a Digi Sport Reggeli Start című műsorban nyilatkozott korábbi portugál tapasztalatairól, és elmondta a véleményét a szombati összecsapásról is.

 

„Az idegenbeli mérkőzésen négy nullára kaptunk ki, majd itthon egy nullára, úgyhogy sokkal jobbak voltak, mint mi. Ez a realitás – emlékezett vissza Torghelle Sándor a 2009-es mérkőzésekre. – A portugálok akkor is erősek voltak, nagy változás nem állt be náluk, csak a keret cserélődött ki. Szerintem nagy különbségek nálunk sem álltak be játéktudásban.”

 

A korábbi válogatott támadó is hasonló taktikát választott volna, mint Bernd Storck szövetségi kapitány.

 

„Látszott, hogy a védekezést próbáltuk megszervezni, de annyira az ellenféllel foglalkoztunk, hogy hátul felőrlődtünk és nem maradt energiánk a támadásokra. Persze ez nem egyszerű, ha Portugália az ellenfél. Benne volt a levegőben, hogy ez fog történni. Nem sok válogatott képes a mi szintünkön helytállni a portugálok ellen.”

 

Osztályozókönyv – így játszottak a magyar válogatott tagjai Portugália ellen – NB1.hu

Szalai Ádám szerint a portugálok sokkal jobbak nálunk, ellenben Gyurcsó Ádám szerint csak éppen jobbak.

 

„Jobbak nálunk – mondta nevetve Torghelle Sándor. – Valahogy a kettő között. Nem kell ezt túlbeszélni. Jobb keret, jobb játékosok. Minőségi csapat. A taktikával és a küzdőszellemmel semmi baj nem volt. Egyéni képességekben jobbak nálunk. A legjobb csapatoktól messze vagyunk, a középmezőny tetején vagyunk.”

 

A magyar válogatottnak csodára lenne szüksége, hogy kijusson a világbajnokságra, így sokan azt tartanák a legjobb megoldásnak, ha a szövetségi kapitány a további meccseket kísérletezésre használná, hogy az Eb-selejtezőkre ütőképesebb csapatot tudjon kiállítani.

 

„Én biztosan kísérleteznék, de olyan sok lehetősége nincs a kapitánynak. Megvan az a harminc-harmincöt játékosa Bernd Storcknak – folytatta Torghelle, majd az MTK tehetségeiről is szót ejtett. – Bese Barnabás is innen került be a válogatottba, korábban Pintér Ádám is MTK nevelés volt. A mostani csapatunkból Vogyicska Bálintot emelném ki, és az utánpótlás csapatainkban is rengeteg válogatott van. Biztosan sok lesznek közülük válogatottak.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC