Magyar focihírek
minden mennyiségben
NB2 logó
NB3 logó
PNDRGN logó
Futács MárkóHajduk Split

Tiszta vizet öntöttek a pohárba Futács miatt a Hajduknál

Nagy Benjámin - 2018. szeptember 14. péntek 15:28
Az ügy egyszer és utoljára lezárva!

 

Futács Márkó augusztus végén felbontotta a szerződését a Hajduk Splitnél, ahol nem számított rá a vezetőedző, most csapatot keres - írja a csakfoci.hu. A Hajduk sportigazgatója, Sasa Bjelanovic nyilatkozott most róla.

"Futácsot jó játékosnak tartom, akinek sajnos két súlyos sérülése is volt. A Hajduk nem akar rossz képet festeni magáról azzal, hogy egy hosszú időre kidőlő játékos szerződését csak úgy felbontsa. A terv az volt vele kapcsolatban, hogy miután felépült, kezdje el a felkészülést a többiekkel, játsszon, majd a klub eladja őt. A probléma azonban az volt, hogy nem épült fel teljesen, így még ha meg is próbáltuk volna eladni, lehet, hogy át sem megy a kötelező orvosi vizsgálaton. Idővel meggyógyult, viszont már nem tudta meggyőzni a vezetőedzőt, hogy a csapatban a helye. Ezután pedig már nem volt értelme őt itt tartani, csak a légkört rombolta volna az öltözőben" - fogalmazott. 

Cikk hozzászólások száma: 7

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 02. 21. 12:49

Magyar Kupa: komoly esélyt kaphat a legendás Fradi-kapus fia

Újabb hálóőr teheti le a névjegyét a Vidi ellen.
2019. 02. 21. 11:02

A Honvéd edzője kritizált és dicsért is a soványka siker után

Supka szerint nagyobb előnyre is szert tehettek volna.
2019. 02. 21. 09:58

Megtalálta új csapatát a magyar válogatott egykori kapitánya

Jelentős feladatot kapott a szakember.
2019. 02. 21. 08:23

A kisvárdai edző elmondta, miért légiósokból állt a kezdője az FTC ellen

Dajka László a visszavágóra is kitért.
2019. 02. 21. 11:48

Zidane-t utánozta a balmazújvárosi futballista

Elmozdult a kiesőzónából az előző idényben még NB I-ben szereplő klub.
2019. 02. 20. 21:25

Gálhidi nélkül katasztrófa

Brutális kiütést elemzett Dzurják József és Horváth Károly.
2019. 02. 20. 17:35

Hat új játékossal erősödött a Pécs

Hivatalos bejelentés.
2019. 02. 20. 13:30

A betegség győzte le a Tállyát

Hivatalos bejelentés.
2019. 02. 21. 08:09

Zsóri és Böde is rontott hatalmas ziccert a kupameccsen – videó

Utóbbi viszont fontos gólt is szerzett.
2019. 02. 21. 07:02

Csütörtöki foci: Igazi ínyencségek az Európa-ligában

Az Inter, az Arsenal, a Chelsea, a Leverkusen is pályán.
2019. 02. 20. 12:10

Szerződést bontott a Cegléd középpályása

Hivatalos bejelentés.
2019. 02. 20. 10:52

Nem csak a Loki-Fradin volt ollózós gól – videó

Így egyenlített az utolsó.
2019. 02. 20. 13:23

7 játékost igazolt a Putnok - utánpótlás-válogatottat is

Hivatalos bejelentés.
2019. 02. 20. 09:25

Eléggé keményen fejlesztette Buzsáky Ákos a közösséget – videók

A tréner is alávetette magát a próbának.
2019. 02. 20. 21:28

Repülve is rúgott gólt a duplázó magyar válogatott – videó

Méghozzá a ciprusi kupában.
2019. 02. 20. 21:13

Rebrov válaszolt a kritikus szurkolóknak és értékelte a legdrágábbat

Amikor az 5-0 sem jó.
2019. 02. 20. 20:23

Magyar Kupa: ez történt a nyolcaddöntő első meccsein – összefoglaló

Tüntettek a Fradi ellen, parádéztak a Vidi ellen.
2019. 02. 20. 19:59

Félig cserbenhagyták Rebrovot a játékosok a kupameccsen

Nem fogta vissza magát a Fradi Tábor.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Ferencvárosi TC43
2MOL Vidi FC37
3DVSC34
4Újpest FC33
5Budapest Honvéd32
6MTK Budapest30
7Mezőkövesd Zsóry FC28
8Paksi FC27
9Puskás Akadémia FC24
10DVTK24
11Kisvárda Master Good23
12Szombathelyi Haladás10
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!