nb1.hu

Rudolf Gergely a Nyíregyházával készül, és…

Nyíregyháza – A csatár elárulta, maradna-e, ha úgy alakulna.

 A hétvégi Cigánd elleni bajnoki mérkőzésre készül a Nyíregyháza Spartacus – jelentette be a klub. A csapat edzésein Rudolf Gergely is részt vesz. A válogatott játékos nyártól szabadon igazolható. Az elmúlt fordulóban idegenben győzött 2-1-re a Szpari a Somos SE otthonában. Most a tabella harmadik helyén álló Cigánd ellen készül a csapat. Az együttes a napokban elhunyt Szálkai Pál szurkolótól szeretne hazai pályán is elbúcsúzni.

 

Rudolf arról is beszélt, maradna-e, ha úgy alakulna.

 

– A hétvégén megnéztem a Cigánd találkozóját, és az alapján mondhatom, csoportunk egyik legerősebb gárdája, így nem számítok könnyű találkozóra. Biztos vagyok abban, ismerve ellenfelünk edzőjének mentalitását, hogy bátran játszanak majd, de számunkra csak a győzelem elfogadható, és szeretnénk hazai pályán is méltón elbúcsúzni korábbi szurkolónktól – mondta Mátyus János vezetőedző.

 

A Szpari dolgát nehezíti, hogy idegenben a gyakran rossz minőségű pályákon nem tudja a saját játékát játszani, az ellenfelek pedig hátrányban is rendszeresen védekeznek.

 

– Nagyon nehéz rossz talajú pályákon játszani, ilyen volt Salgótarjánban, Tállyán, Putnokon, vagy éppen a Rákosmente ellen is. Ezért is szeretünk nagyon hazai környezetben szerepelni, itt nincs ilyen gond. Ráadásul hiába szerezzük meg a vezetést, az ellenfeleink továbbra is csak védekeznek – mondta Törtei Tamás.

 

Egy válogatott labdarúgó is a Szparival készül. A nyíregyházi kötődésű Rudolf Gergely nyártól szabadon igazolható, és hogy formában tartsa magát, megkérte a Spartacus vezetését, hogy az együttessel tréningezhessen. Az sem kizárt, hogy a klub játékosa lesz.

 

– Közös megegyezéssel bontottunk szerződést a Videotonnal, ezért nyárig nem igazolhatok új csapathoz. Vannak már most ajánlataim, szívesen folytatnám akár Nyíregyházán is, de majd nyáron dől el a sorsom. Azt sajnálom, hogy az Eb kimarad az életemből, egy selejtezőn játszottam csak, de nagyon szurkolok a csapatnak, hogy jól szerepeljen – mondta Rudolf Gergely labdarúgó.

 

Rossz hír a Szparival kapcsolatban, hogy az első diagnózissal ellentétben mégis beszakadt egy izom Szécsi Márk hasfalában. A fiatal játékosra a jelek szerint hosszú ideig nem számíthat a szakmai stáb.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC