nb1.hu

Radó András: „Mindkét szurkolótábor kitett magáért”

Budapest – A Fradi támadója úgy érzi, hozzátett a csapat sikeréhez.

Szombat este a Ferencváros 1-0-ra legyőzte az Újpestet, ezzel története során 22. alkalommal hódította el a Magyar Kupát. A találkozó második félidejében lépett pályára Radó András, aki megsérült belsővédőt, Michal Nalepát váltotta. A 22 éves támadó a lefújás után az nb1.hu-nak értékelte a szezont.

 

– A félidő végén szóltak, hogy kezdjek intenzíven melegíteni, így számítottam rá, hogy én fogok beállni, tudtam, hogy így szerkezeti váltás fog következni – kezdte Radó András. – Nagyon jó meccset játszottunk, amit végég mi irányítottunk, és úgy érzem megérdemelten nyertünk.

 

Mérési adatokkal nem tudunk szolgálni, de a hangulatot tekintve egészen biztos, hogy a szombati volt az eddig leghangosabb meccs a Groupama Aréna átadása óta.

 

– Fantasztikus hangulat volt, mindkét szurkolótábor kitett magáért. Minden játékos álma, hogy ilyen komoly téttel bíró mérkőzésen futballozhasson, ilyen csodálatos atmoszférában.

 

A 22 éves futballista tavaly nyáron került a Ferencvároshoz, de egy sérülés megnehezítette, hogy bejátssza magát a kezdőcsapatba.

 

– A csapat szezonját nagyon jónak értékelem, de az enyémre sem lehet panasz. Amikor idekerültem és kezdtem belelendülni a játékba, egyből megsérültem és két hónapot ki kellett hagynom. Az ősz második felében jól tudtam visszatérni. Többször kezdőként kaptam lehetőséget, és szinte minden meccsen játszottam egy félidőt. Úgy gondolom, hogy én is hozzá tudtam tenni a csapat játékához. Örülök, hogy meg tudtuk nyerni a bajnokságot és a kupát. Ennél szebbet nem is kívánhattam volna – tette hozzá Radó András, a Ferencváros Magyar Kupa-győztes támadója.

 

G.A

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC