nb1.hu

Ők segíthetik Leekens munkáját a magyar válogatottnál

Magyarország - Szélesi Zoltánnak elméletileg biztos a helye.

Bár a múlt heti sajtótájékoztatóján a 68 esztendős szakvezető úgy fogalmazott, két-három hét múlva  nyilvánosságra hozza a végleges névsort, nem lenne meglepő, ha Róth Antalra is számítana – őt  ugyanis név szerint említette – jelezte az nso.hu.
 
„Hozhattam volna Belgiumból segítőket, de én nem ezt az utat járom – mondta a sajtótájékoztatón Georges Leekens. – Olyan segítőket szeretnék, akik azonosulnak a gondolataimmal és azzal, amit képviselek. Szükség van nagy nevekre, mint például Róth Antal, aki jól ismeri a játékosokat, ugyanakkor lesznek kevésbé ismert tagok is. Nem vagyok könnyű ember, megpróbálom felmérni, kik segíthetnek nekem.”
 
Róth Antalén kívül Disztl László nevét is többször lehetett hallani az utóbbi időben, a 28-szoros válogatott labdarúgó a magyar és a belga  futballban is ismert, 1989 és 1994 között ugyanis az FC Bruges-ben  szerepelt, és Georges Leekens is volt az edzője. Esetleges szerepvállalásával kapcsolatban lapunk is kereste a legutóbb Siófokon dolgozó edzőt, ám ő közölte, hogy egyelőre nincs mit mondania.
 
Az is kérdéses, hogy ki felel majd a kapusok felkészítéséért. Nem tudni ugyanis, melyik szakember léphet a Bernd Storckkal együtt távozó ugyancsak német Holger Gehrke helyére.
 
Az sejthető, hogy magyar szakemberek alkotják majd a stábot, mert Leekens a legutóbbi sajtótájékoztatón is elmondta, hogy ez fontos szempont a szövetség számára.
 
 

A Windeckernek tett ajánlat majdnem semmi, eláruljuk a legmagasabb itthoni fizetést – NB1.hu

Az NB I-es játékosok fizetései

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC