nb1.hu

Női válogatott: vereséget szenvedtünk a fehéroroszoktól

Balatonfüred – A mieink a szerbek ellen játszanak a bronzéremért a Balaton Kupán.

Az idei, immár negyedik alkalommal kiírt Balaton Kupán sem sikerült döntőbe jutnia a magyar válogatottnak, pedig a fehéroroszok elleni mérkőzés első félidejében még dominálni tudott csapatunk, helyzeteket dolgozott ki, és a 24. percben, Németh Loretta harcosságának köszönhetően a vezetést is megszerezte (1-0). Mindössze egy percig volt nálunk az előny, a 25. percben egy védelmi hibát kihasználva, egy jobb oldali beadást követően a fehéroroszok egyenlítettek (1-1).

 

A második félidőben gyökeres fordulat állt be a játék képében, az öt újoncot is avató magyar válogatott játéka visszaesett, ezzel felhoztuk a fehéroroszokat, akik élni tudtak a rutinbeli fölényükkel, és az 50. percben egy távoli lövéssel átvették a vezetést (1-2), majd három perccel később, egy szabadrúgást követően, a lécről levágódó labdát juttatták a hálóba (1-3). A magyar válogatott mindent megtett a szépítés érdekében, de a kockáztatás ezúttal nem vezetett eredményre, a 87. percben a vendégek egy kontrából beállították az 1-4-es végeredményt.

 

 

A torna másik csütörtöki mérkőzésén a románok 4-3-ra legyőzték a szerb válogatottat. Ez azt jelenti, hogy szombaton a mieink 15.00 órától bronzmérkőzést játszanak, míg az első helyért, 17.30-tól fehérorosz-román összecsapást rendeznek.

 

– Az összkép alapján nem volt benne a meccsben a nagy különbségű vereség, az első félidei játékunkkal nem volt probléma, helyzeteink voltak, egy védelmi megingástól eltekintve uraltuk a mérkőzést – mondta az mlsz.hu-nak Markó Edina a mérkőzést követően. – A szünet után azonban visszaesett a játékunk, ezt kihasználták a fehéroroszok, ebben a periódusban valóban jobb volt az ellenfél. Ezen a mérkőzésen megnéztük, hogy az U19-es válogatottból kiöregedő játékosok hogyan építhetők be a felnőtt csapatba, a mérkőzés pozitívuma, hogy többen megfeleltek a várakozásainknak. A játékosok kemény felkészülés közepén járnak, ez érződött a frissesség hiányában, a mozgékonyságot tekintve és a döntések meghozatalakor is tompák voltak a lányok. Két nap múlva ismét pályára lépünk, addig megpróbáljuk felrázni a csapatot, tanulni a hibáinkból és úgy összerakni a társaságot, hogy egy jó meccset tudjunk játszani a szerbekkel.

 

Magyarország-Fehéroroszország 1-4 (1-1)

 

Magyarország: Bíró – Papp (Mosdóczi, 46.), Tálosi, Szabó, Tóth G. – Tóth A. – Nagy (Szakonyi, 66.), Fenyvesi (Öreg, 81.), Szuh (Siklér, 81.), Magyarics (Süle Dóra, 66.) – Németh (Diószegi, 46.)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC