nb1.hu

Németh és Baráth Amerikából „üzent” Marco Rossinak – videó

Sallói Dániel megsérült.

Németh Krisztián két góllal járult hozzá a Sporting Kansas 3-0-s győzelméhez a panamai Independiente ellen az Észak- és Közép-amerikai Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján. A Kansas 4-2-es összesítéssel jutott be az elődöntőbe.
 

Németh a 74. percben szerezte meg a vezetést, majd a 86.-ban bebiztosította a továbbjutást. Az első találatát Baráth Botond készítette elő, aki egyre stabilabb tagja a kezdőcsapatnak. Német két gólja között a hondurasi Roger Espínoza volt még eredményes. Németh és Baráth (a harmadik gólban is benne volt) remeklése azért is örömteli, mert tagjai a Szlovákia és Horvátország elleni Eb-selejtezőkre készülő válogatott keretének.
 
A Sporting KC-ben Sallói Dániel is kezdett, de korán, még az első félidőben le kellett cserélni sérülés miatt.
 
A négy állva maradt együttesből három mexikói, a Kansas a Monterreyjel találkozik. A Sporting először jutott el eddig a sorozatban fennállása során.
 
 
CONCACAF BL
ELŐDÖNTŐ
Monterrey (mexikói)–Sporting Kansas City (egyesült államokbeli)
Tigres (mexikói)–Santos Laguna (mexikói)
A párharcok első mérkőzéseit április 3-án rendezik, a visszavágókat egy héttel később.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC