NB2 logó
NB3 logó
Kemény Dénesmagyar válogatottBernd Storck

Nem semmi, miket mondott Kemény Dénes a Storck-ügy kapcsán

Simon Zoltán - 2017. október 13. péntek 16:40
Magyarország – „Engem azért ezek ne váltsanak le!”

A delmagyar.hu interjút készített Kemény Dénessel, aki három olimpián is aranyéremig vezette a vízilabda-válogatottat szövetségi kapitányként. Megkérdezték arról is, hogy mit tett volna Bernd Storck helyében a magyar labdarúgó-válogatott élén – szúrta ki az nso.hu.

 

„Ha a közönség azt szeretné, hogy ne folytassam, nem lehet annyira fontos, hogy én mit képzelek a helyzetről – mondta Kemény Dénes. – Ha érzékelem, hogy a csapat egy nem magas szinten jegyzett ellenféllel szemben nem játszik jól, csak nehezen nyer, mentem volna az elnökhöz. Az eredmény elfogadható lenne, mert Svájc és Portugália megelőzhet, de voltak halványabb eredmények. A kapitány lehetett volna önkritikusabb. Amikor Londonban ötödikek lettünk, és hazajöttem, nem vártam meg, hogy az elnök milyen jövőt tervez, eldöntöttem, hogy nem folytatom. Megnéztem az elnökség névsorát, és úgy voltam vele, hogy ezek azért engem ne váltsanak le.”

Végre egy játékos, aki szerint a szurkolóknak igazuk van! - NB1.hu

Végre egy játékos, aki szerint a szurkolóknak igazuk van!

Cikk hozzászólások száma: 3

Szólj hozzá Te is!
NB2
Pontosztozkodás Szolnokon - videó

Pontosztozkodás Szolnokon - videó

Szolnok - Egy-egy gól, egy-egy pont a Szolnok-Cegléd mérkőzésen.
Döntetlen a megyei derbin - videó

Döntetlen a megyei derbin - videó

Nyíregyháza - Óriási helyzetek maradtak ki a Szpari-Kisvárda meccsen.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
Ki mit kíván?
KERINGER ZSOLT
Már csak a válogatott
TABELLA
1Videoton FC25
2Ferencvárosi TC23
3DVSC21
4Budapest Honvéd19
5Paksi FC17
6Vasas FC16
7DVTK15
8Puskás Akadémia FC15
9Újpest FC15
10Swietelski Haladás10
11Mezőkövesd Zsóry FC9
12Balmaz Kamilla Gyógyfürdő7
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!