nb1.hu

Mumusa ellen készül Dárdai Herthája

Dárdai még játszott, amikor legutóbb nyertek aktuális vendégüknél.

Újabb mumusához készül Dárdai Pál Herthája. A Sallai Rolandot ágyékműtéte miatt hosszú időre nélkülözni kényszerülő Freiburg fogadja őket a Bundesliga 25. fordulójában.
 
Jelenlegi forma szempontjából jó előjelekkel készülhet a magyar tréner a mérkőzésre, hiszen míg ők nyertek a Mainz ellen 2-1-re a legutóbbi hétvégén, addig a vereséget szenvedett a Leverkusentől.
Azonban láthatóan aktuális ellenfelük rendszeresen túl nagy falatnak bizonyul a berliniek számára. Utoljára 2016 augusztusának végén sikerült diadalt aratniuk felettük, idegenben pedig még régebben. Egészen 2010-ig kell visszalapoznunk a naptárban, hogy megtaláljuk a legutóbbi berlini három pontot, azon a meccsen Dárdai még pályára lépett. A 2016-os meccs óta egy freiburgi győzelem, és három döntetlen született. Ezt a negatív sorozatot most kész megtörni Dárdai legénysége, ha már a brémai átkot nem sikerült.
 
– Rossz vendégek akarunk lenni, és bátran akarunk focizni, – mondta Dárdai a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón. Ugyanakkor a magyar edző dicsérte ellenfelét is. – Soha nem becsülheted le a Freiburgot. Egyértelmű filozófiájuk van, és egy nagyon jó edzőjük. Nem a semmiért szerepeltek egy éve nemzetközi sorozatban!
 
Michael Preetz vezérigazgató ismét a klub céljait hangsúlyozta. 
 
– Az első tízben akarunk lenni,- mondta. – Ezt meg kell őriznünk, ez az elsőszámú feladatunk, de természetesen egy sportoló folyamatosan fejlődni akar, még mindig van 30 megszerezhető pont, melyből minél többet akarunk!
 
Dárdainak nagy valószínűséggel nélkülöznie kell sérülés miatt Vladimír Daridát, Pascal Köpkét, Derrick Luckassent és Julius Kadét. Davie Selke játéka pedig továbbra is kérdéses. 
 
– Davie nem edzett csütörtökön, de ha pénteken tud már a csapattal készülni, magammal viszem, – mondta még csütörtökön az edző.
 
Természetesen a Freiburgnak is lesznek hiányzói Sallai mellett. Gulde, Hofler, Kath, Kleindienst, Koch és Terazzino játéka is kérdéses.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC