nb1.hu

MK: A Loki két és fél éve nem győzött a Fradi ellen

Debrecen – Thomas Doll férfias küzdelemre számít a Nagyerdőben. 

Szerdán este hat órától az OTP Bank Liga 4. helyén álló DVSC-TEVA fogadja a már bajnoknak tekinthető Ferencvárost. A Loki az előző körben a Nyíregyházát búcsúztatta kettős győzelemmel, 7-1-es összesítéssel, a Ferencvárosnak nehezebb dolga volt, hiszen a bajnoki címvédő Videotonnal mérkőzött meg, és a hazai 0-1-es vereséget követően a Felcsúton rendezett visszavágón harcolta ki a továbbjutást, méghozzá 2-1-es győzelemmel, idegenben szerzett több góllal.

 

A két csapat a Magyar Kupában legutóbb 2003 májusában találkozott, méghozzá a döntőben. A Puskás Ferenc stadionban rendezett finálét a fővárosi együttes nyerte 2-1-re. Azt leszámítva még egy kupadöntőt játszott egymással a két együttes, igaz a Ligakupában. Tavaly a Debrecenben rendezett találkozót szintén a zöld-fehérek nyerték 2-1-re.

 

A Ferencváros alighanem hasonló eredményre készül majd, mint legutóbbi tétmeccsén a Nagyerdőben. Augusztusban magabiztosan, 3-0-ra győzte le a hajdúságiakat az OTP Bank Ligában, majd november végén ugyancsak 3-0-ra nyert szerdai riválisa ellen a Groupama Arénában. Kondás Elemér együttese 2013. augusztus 25. óta egyetlen mérkőzésen (tétmeccsen és barátságoson) sem tudott nyerni a Ferencváros ellen, immár kilenc találkozó óta tart ez a széria.

 

A hétvégi bajnoki fordulóban ellentétes eredményeket ért el a két csapat: a Loki meglepetésre 3-0-ra kikapott saját közönsége előtt a Honvédtól, míg a Ferencváros 0-0-ás félidőt követően 4-0-ra győzte le a Puskás Akadémiát.

 

– A hétvégi, Puskás Akadémia elleni mérkőzés második félideje már az a futball volt, amit szeretnénk látni. Dominánsak voltunk, sokat birtokoltuk a labdát, és a fiatalok is lendítettek a játékunkon – nyilatkozta a fradi.hu-nak Thomas Doll a szerdai mérkőzés kapcsán. – Jó volt megtapasztalni, hogy egy-két gólnál többet is tudunk lőni. A Debrecen elleni találkozó legalább olyan kemény lesz, mint a Videoton elleni volt. Férfias, kemény játékkal, és higgadt, taktikus gondolkozással kell pályára lépnünk, nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy kihagyjon a koncentrációnk, hiszen azt egy Loki-szintű csapat azonnal megbünteti. Adott egy nagyon komoly és szép feladat, meg kell oldanunk!

 

fotó: dvsc.hu

 

A másik oldalon gyökeres fordulatban bíznak a hétvégi formához képest. Takács Tamás szerint a debreceni játékosok túltették magukat a hétvégi bajnoki vereségen, és szeretnék megmutatni, hogy nem törte meg őket a váratlan vereség.

 

– Úgy vélem, helyretettük magunkban a történteket, és most már föl kell emelnünk a fejünket, s csak a szerdai kupameccsre szabad koncentrálnunk. Meg kell mutatnunk a Fradi ellen, hogy nem tört meg bennünket a Honvéd elleni sikertelenség – nyilatkozta a Debreceni Naplónak a csatár. – A legjobb négy között már nincs könnyű ellenfél, én személy szerint örültem az FTC-nek, olyan csapat, amellyel élvezetes meccset vívhatunk, és amely ellen bebizonyíthatjuk, mire vagyunk képesek. Izgatottan várjuk a kilencven percet, szeretnénk előnyt szerezni a visszavágóra, és ha kapott gól nélkül tennénk azt, még csodálatosabb lenne!

 

 

Magyar Kupa, elődöntő, első mérkőzés

 

DVSC-TEVA-Ferencvárosi TC

Nagyerdei Stadion

Játékvezető: Iványi Zoltán

 

A várható kezdőcsapatok:

DVSC: Radosevic – Lázár, Brkovic, Mészáros, Korhut – Szakály, Jovanovics – Horváth Zs., Holman, Bódi – Takács.

FTC: Dibusz – Dilaver, Pintér Á., Leandro, Ramírez – Nagy Á., Gera – Varga R., Radó, Lamah – Böde.

 

 

A két csapat eddigi összecsapásai az OTP Bank Liga idei szezonjában

 

 

Magyar Kupa: A Békéscsaba még sosem győzött Újpesten

 

 

Dárdai Pál legalább 40 000 nézőt remél a 40. születésnapjára

 

 

Az Atlético Madrid tizenegyesekkel jutott tovább a legjobb nyolc közé

 

 

Priskin Tamás gólt lőtt, elődöntőbe jutott a Slovan

 

 

Dani Alves bohócot csinált magából, lejáratta a Barcelonát

 

 

Bernd Storck kihirdette a válogatott keretét

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC