nb1.hu

Minden profi, maximálisan felkészülünk a görögök ellen!

Telki – Hajnal, Gera és Tőzsér is pozitív gondolatokkal készül.

Görögország legjobbjaival találkozik a magyar labdarúgó-válogatott vasárnap este (20.45) sorsdöntő Eb-selejtezőn. Hajnal Tamás és Gera Zoltán számára ismerős lesz a közeg, hiszen a Fradi játékosai hétről-hétre a találkozó helyszínéül szolgáló Groupama Arénában játszanak.   fotó: MTI  „Ez az év csupa pozitív meglepetést hozott a számomra. Sikeresen tértem vissza a Ferencvárosba, Dárdai Pál pedig ilyen gyorsan számít rám a válogatottnál. Nagyon kíváncsi voltam, milyen vele a munka. Azt kell mondjam, minden profi módon működik, előre megtervezi és előkészíti az egész munkát, megköveteli a professzionalistást és mindent lát. Csak pozitívumokkal tudok szolgálni” – árulta el Hajnal Tamás. Gera Zoltán is kirobbanó formában várja az összecsapást, és mint azt elárulta, nagyon örül, hogy segítheti a válogatottat. „A téli felkészülést sikerült túlélnem, szerencsére elkerültek a sérülések, amely nagyon fontos volt. A Ferencváros is jól indult, kiválóan szerepelünk minden színtéren. Folyamatosan terhelés alatt vagyok, így jó formában érzem magam. Nagyon örülök, hogy újra itt lehetek és várom a Görögország elleni összecsapást.” Ha az új stadion nem is annyira, de az Üllői út a Watford légiósa, Tőzsér Dániel számára is ismerős lehet. A középpályás a heti edzésmunkáról és az angliai helyzetről is elárult egy-két dolgot.  „Az első két edzés a regenerálódásról szólt, az még könnyebbre sikerült, Pali (Dárdai Pál, – a szerk.) adott egy kis időt. Ezután már a komolyabb terhelésé a főszerep. Maximálisan szeretnék felkészülni Görögország ellen. Angliában minden változatlan, küzdünk a bajnoki címért. Legalább szeretnénk megőrizni a jelenlegi második helyünk, amely automatikus feljutást jelenten a Premier League-be.” Magyarország-Görögország, vasárnap, 20.45. A mérkőzést élőben, online közvetítjük! H.G.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC