nb1.hu

Mi jutott eszébe Storcknak az északír egyenlítés után?

Belfast – Simon Zoltán jelenti az északír fővárosból.

Az északírek elleni 1-1 után Bernd Storck válaszolt az újságírók kérdéseire. – Miért volt más a két félidő?– Az elsőben nem játszottunk túl jól, nem volt meg a játékunk. A szünetben változtattunk a taktikán, visszajöttünk a mérkőzésbe. Jobban futballoztunk innentől kezdve több helyzetünk volt. Szerencsével, de gólt lőttünk, ez jót tett a játékunknak. Nagyon szörnyű volt a hosszabbításban gólt kapni és így döntetlent játszani. Meccs után mindenki nagyon csalódott. – Miért gondolja, hogy az elején gyengébb volt a csapata?– Az első félidőben túlságosan is ideges volt a csapat. Többször kértem, ha nem megy a játék, vigyük vissza a kapusig a labdát, ha kell, de ez nem sikerült. Az északírek ellen felíveléssekkel nem tudtunk volna eredményesebbek lenni. Dzsudzsáknak és Szalainak is meggyűlt a baja a hazai védőkkel. Fordulás után változtattunk, ez bejött.  – Mit mondott a játékosoknak az öltözőben?– Mindenekelőtt gratuláltam a csapatomnak, mert nagyon jó meccset játszottak, minden olyan nehézség ellenére, amikről már szó volt. Románia ellen Tőzsért és Juhászt is elvesztettük, de a fiatalok jól szálltak be. Most már Feröer-szigetekre kell koncentrálnunk, utána majd meglátjuk, mi lesz a görögök ellen. – Mi volt az első gondolata az egyenlítés után?– Katasztrófa! Hihetetlen dolog, ami történt, de ismétlem, a csapat nagyon jó munkát végzett. – Emberelőnyben voltunk, mégis üresen maradt egy hazai játékos a legvégén…– Rögzített helyzetben előfordulhat, hogy valaki szabadon marad, sajnos most is ez történt. 

 

 

Az északír kapitány csalódott, hogy nem jutottak ki

 

Majdnem bravúr Észak-Írországban, messzebb az Eb!

 

Élő közvetítés az Észak-Írország-Magyarország mérkőzésről

 

Északír-magyar: de miért nyalókával kedveskednek?

 

Akár 700 magyar is buzdíthatja este a válogatottat

 

Belfastban 2000-nél is több a magyar, Csányi és Kubatov

 

Sétával hangolt az esti mérkőzésre a válogatott – VIDEÓ

 

Filmet terveznek forgatni Puskás Ferenc életéről

 

Szalai a padon, Guzmics a kezdőben?

 

26 éve kötelező győzelem volt – VIDEÓ

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC