nb1.hu

Meglepő nevek: íme Georges Leekens első válogatott kerete!

Magyarország - Harmincheten a listán!

 

Georges Leekens szövetségi kapitány 37 játékost hívott meg a férfi A-válogatott Kazahsztán és Skócia ellen készülő bő keretébe. Több korábban már kerettag játékos mellett ezúttal csatlakozik a csapathoz Otigba Kenneth is, aki legutóbb 2014-ben öltött magára magyar válogatott mezt, az akkori U21-es válogatottban.

 

Otigba mellett Berecz Zsombor, Botka Endre, Gyurcsó Ádám, Hangya Szilveszter, Hidi Patrik, Kalmár Zsolt és Vécsei Bálint is hosszabb idő után tagja az – egyelőre bő – keretnek. A mostani névsort Georges Leekens nyolc nap múlva, március 16-án szűkíti le. A meglehetősen nagy létszámú keret összeállításának főként a posztokon történő rivalizálás kialakítása az oka – írja az MLSZ. „Azért is döntöttem ilyen bő keret kihirdetése mellett, mert a kikérőket 15 nappal az első mérkőzés előtt ki kell küldenünk a külföldi kluboknak, különben a klubok kezébe adjuk a döntést, hogy elengedik-e játékosukat vagy sem” – nyilatkozta a szövetség honlapjának Georges Leekens.

 

„A bő keretben szereplőket folyamatosan figyeljük a szakmai stáb tagjaival, és úgy állítottuk össze a névsort, hogy minden poszton biztosított legyen a lehető legnagyobb rivalizálás, hiszen ez a játékosokat is segíti abban, hogy a lehető legjobb teljesítményt adják ki magukból. Úgy vélem, a névsorban a legnagyobb meglepetés Otigba Kenneth neve. Felvettem vele a kapcsolatot és hosszasan beszélgettünk, mert tudni akartam, szeretne-e a magyar válogatottban játszani, teljes szívvel segíteni a nemzeti csapatot. Mivel igennel válaszolt, meghívtam őt is a keretbe, mert úgy vélem hasznára lehet a csapatnak, ugyanakkor ugyanezt gondolom a keretben lévő összes többi játékosról is” – mondta a belga szakember.

A szűk keret tagjai március 18-án este érkeznek meg Telkibe, majd március 23-án Kazahsztán, 27-én pedig Skócia ellen lépnek pályára a Groupama Arénában, az M4 Sport és az m4sport.hu mindkét találkozót élőben közvetíti.

A bő keret tagjai:

Kapusok
Dibusz Dénes (Ferencváros)
Gróf Dávid (Budapest Honvéd)
Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Kovácsik Ádám (Videoton FC)

Védők:
Bese Barnabás (Le Havre)
Botka Endre (Ferencváros)
Fiola Attila (Videoton FC)
Guzmics Richárd (Csenpien)
Hangya Szilveszter (Vasas FC)
Kádár Tamás (Dinamo Kijev)
Korcsmár Zsolt (FC Midtjylland)
Lang Ádám (AS Nancy Lorraine)
Lovrencsics Gergő (Ferencváros)
Otigba Kenneth (Ferencváros)
Szabó János (Paksi FC)
Vinícius Paulo (Videoton FC)

Középpályások:
Berecz Zsombor (Vasas FC)
Elek Ákos (Kajrat Almati)
Hidi Patrik (Real Oviedo CF)
Kalmár Zsolt (DAC)
Kleinheisler László (Asztana FK)
Nagy Ádám (Bologna FC 1909)
Nagy Dániel (Újpest FC)
Pátkai Máté (Videoton FC)
Pintér Ádám (Greuther Fürth)
Varga József (Videoton FC)
Vécsei Bálint (FC Lugano)

Támadók:
Böde Dániel (Ferencváros)
Dzsudzsák Balázs (al-Vahda)
Eppel Márton (Budapest Honvéd)
Gyurcsó Ádám (Hajduk Split)
Németh Krisztián (New England Revolution)
Nikolics Nemanja (Chicago Fire)
Stieber Zoltán (DC United)
Szalai Ádám (TSG 1899 Hoffenheim)
Ugrai Roland (DVTK)
Varga Roland (Ferencváros)

Döbbenet: ezért nem törli el az MLSZ a fiatalszabályt! – NB1.hu

Ezért nem törli el az MLSZ a fiatalszabályt

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC