nb1.hu

Megelőzte a "Vaszasz" "Puszkászt"

Kemény sztori Baliról.

Talán nincs olyan magyar, aki külföldi kalandozásai során ne találkozott volna azzal a jelenséggel, hogy a helyiek azonnal mondják, hogy „Puszkasz”, ahogy megtudják, honnan jöttünk, milyen nemzetiségűek vagyunk. 
 
Ha valaki direkt a futball miatt utazgat a planétán, akkor persze más nevekkel is találkozik, csapatokéval mindenképpen, szervezett szurkolói csoportok emlegetésével is, de Puskás Ferenc mindenhol alap.
 
Balin viszont kivételes eset történt, olyan, ami Dél-Amerikában, legfőképpen Chilében szokott megesni az emberrel. Baliról tudni kell, hogy sziget Indonéziában. A Kis-Szunda-szigetek legnyugatibb tagja, Jávától keletre, Lomboktól nyugatra fekszik. Indonézia 33 tartományának egyike, a tartományi főváros, Denpasar a déli részén található. A sziget ad nagyrészt otthont Indonézia hindu kisebbségének.
 
Ide vetette a sors a Checkoutblog szerkesztőjét, aki harmadik legtutibb ázsiai élményének azt mesélte el, hogy az egyik rizsföld közelében hatalmas vihar érte őket utol, de innentől kezdve, változtatás nélkül adjuk át a helyet a szerzőnek, az írására egyébként egy olyan olvasónk hívta fel a figyelmet, aki gyakorlatilag megalapításunk óta, azaz 20 éve velünk van és már rengetegszer segített nekünk hírekkel, információkkal.
 

„Egy boltban vizet akartam venni, de csak kóla volt, a hatvan feletti idős, ősz hajú férfi, aki egyszerre kávézó tulajdonos, bolti eladó és földműves, pedig megkérdezte, honnan jöttem, mire mondtam, hogy Hungary, ő meg nem azt válaszolta, amit ilyenkor általában szokás, hogy aha. És még csak nem is azt, hogy Puskás.
 
Az üveges értetlenséghez már hozzászoktam, ahogy ahhoz is, hogy jönnek a 6:3-mal, meg hogy milyen jó a magyar foci, nem tudom, hogy honnan hallottak róla, de tény: Puskást nagyon sok idős ember emlegeti Sri Lankától Malajziáig.
 
Nem, az eladó mélyen a szemembe nézett és kicsit szomorúan, de együtt érzően annyit mondott: Régen jó volt a magyar foci, de ma már… Majd még legyintett is.
Gondoltam, biztos nézte a futball EB-t 2016-ban, van ilyen, amióta minden viskó oldalából kiáll egy parabolaantenna. De ami ezután következett az mellbe vágott:
 
-Nagyon szomorú voltam, amikor kiesett a Vasas – mondta a férfi, és onnan tudtam, hogy azért olyan mély kapcsolata még sincs az angyalföldi csapattal, mert a nevüket úgy ejtette, hogy Vaszasz.
 
-Honnan ismeri a magyar focit? Vannak magyar barátai? Vagy élt ott? – kérdeztem kissé megrökönyödve.
 
De az idős férfi csak mosolyogva legyintett: – Azt se tudom, hogy hol van Magyarország, csak időnként fogadok a meccsekre. A Vaszaszt szerettem, szép a csapat címere. Csak ne estek volna ki az első osztályból. Azon 100 dollárt buktam.”
És akkor Chile: a Vasas 1967-ben megnyerte az akkor világhírű Hexagonal-tornát, többek között a Pelével felálló Santos előtt. A torna gólkirálya Farkas János lett az imént említett brazil legendát megelőzve, a felvételen nagy barátság van közöttük, ami egyébként állandó tényezőnek számított.
 
A Vasas-szurkolók pedig kezdeményezték, hogy a stadionjuk avatójára a torna egyik résztvevője, Chile talán legnépszerűbb csapata, a Colo-Colo legyen az egyik vendég.
 
Mindezektől függetlenül továbbra is Puskás Ferenc a legismertebb magyar!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC