NB2 logó
NB3 logó
Lőw ZsoltPSGedző

Lőw Zsolt lehet a PSG egyik edzője

Simon Zoltán - 2018. április 10. kedd 15:43
Párizs - Újabb részleteket közöltek a németek.
Német sajtóhírek szerint, amennyiben valóban Tomas Tuchel lesz a PSG vezetőedzője, akkor Lőw Zsoltot szeretné maga mellé segítőnek. A párizsiakról azt szellőztették meg, hogy amint bebiztosítják francia bajnoki címüket, bejelentik az edzőváltást - írta az m4sport.hu.
 
A t-online.de a Bildre hivatkozva azt is tudni véli, hogy az Unai Emery helyére kerülő Tuchel korábbi játékosát, Lőwöt kérné fel másodedzőnek.
 
Lőw jelenleg ugyanebben a beosztásban dolgozik a Leipzignél, az ismertségük azonban még Mainzból datálódik, amikor játékoskarrierje utolsó éveit töltötte Tuchel kezei alatt.
 
Edzőként a Liefering és a Salzburg jelentette szamárlétrát megmászva jutott el a lipcsei együttesig, ahová 2019-ig érvényes szerződés köti, azaz, ha a PSG érdeklődése tényleg komolyra fordul, akkor a váltás körülményeiben meg kell állapodnia a két klubnak.
 
Mindenesetre Ralf Rangnick, az RB Leipzig sportigazgatója a német hírügynökségnek, a dpa-nak leszögezte, Lőw fontos szerepet játszik a stáb munkájában.

Az nb1.hu-lista: Hemingway után újabb „támadást" kaptunk - NB1.hu

Az nb1.hu-lista: Hemingway után újabb „támadást" kaptunk

Cikk hozzászólások száma: 8

Szólj hozzá Te is!
NB2
Egy pontot hozott el Gyirmótról a Siófok - galéria

Egy pontot hozott el Gyirmótról a Siófok - galéria

Gyirmót - Elmaradt mérkőzést pótoltak be Gyirmóton.
Így verte a Szpari a Kazincbarcikát - videó

Így verte a Szpari a Kazincbarcikát - videó

Nyíregyháza - Otthon tartotta a három pontot a Szpari.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
Fekete leves
KERINGER ZSOLT
„Rémálom”
TABELLA
1Videoton FC58
2Ferencvárosi TC56
3Újpest FC38
4DVSC37
5Budapest Honvéd37
6Paksi FC36
7Puskás Akadémia FC33
8Swietelski Haladás31
9DVTK30
10Balmaz Kamilla Gyógyfürdő28
11Mezőkövesd Zsóry FC28
12Vasas FC27
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!