NB2 logó
NB3 logó
magyar válogatottU21Szlovákia

Leégett Szlovákiában az U21-es válogatott

NB1.hu - 2017. április 20. csütörtök 07:11
Zólyom - Az átalakuló félben levő csapat nagy verést kapott.

Az egyelőre csak formálódó, korosztályváltáson átesett magyar férfi U21-es válogatott április 19-én Zólyomban lépett pályára a szlovák korosztályos csapat ellen, és 4–0-s vereséget szenvedett a felkészülési találkozón - számol be róla az mlsz.hu.

A korosztályváltáson átesett U21-es válogatottnak a szlovákok elleni volt a második közös mérkőzése, és az első, amelyen a csapatot vezető szövetségi edző, Michael Boris a válogatott mellett lehetett – az ezt megelőző időszakban az U19-es válogatott mellett dolgozott a szakember, amellyel nagyon közel került az Európa-bajnoki szereplés kiharcolásához.

 

A felkészülési meccsek célja, hogy a stáb megtalálja a megfelelő játékoskeretet, mire 2017. szeptember 5-én megkezdődnek a 2019-es Európa-bajnokság selejtezői.

 

Az első, Görögország elleni felkészülési találkozóhoz képest számos poszton változott meg a magyar csapat, az akkori kezdőből mindössze Kecskés Ákos és Jancsó András volt ott Szlovákia ellen a pályán.

 

Kassai-ügy: durván odaszólt a magyaroknak a Bayern-elnök - NB1.hu

Kassai-ügy: durván odaszólt a magyaroknak a Bayern-elnök

 

A szakmai stáb munkáját nehezíti, hogy nem hivatalos UEFA-játéknapon lekötött találkozókra a szövetség nem hívhatja haza a légiósokat, illetve tekintettel kell lennie a kiélezett bajnoki küzdelmekre, az OTP Bank Liga klubjaival való együttműködésre. Ennek ellenére minden nemzetközi mérkőzésből sokat lehet, és kell is tanulni – vallja Michael Boris.

 

– Nagyon kevés időnk volt felkészülni a találkozóra, tulajdonképpen egy igazi edzést követően léptünk pályára Szlovákia ellen. Teljesen új kerettel, az 1996. január 1-je után született labdarúgókkal készülünk az Eb-selejtezőkre. A játékosoknak is meg kell ismerniük egymást, és persze nekem is őket. Egyelőre nagy a fluktuáció a csapaton belül, sok fiatalnak adunk lehetőséget a bizonyításra, a Szlovákia ellen készülő keretbe hat másodosztályú klub is adott játékost. Egy tanulási folyamat elején járunk, minden meccsből, minden elkövetett hibából tanulnunk kell. Természetesen nem örülök a vereségnek, de hasznos tapasztalatokat szerzett a stáb és a játékosok is. Nincs sok időnk az első tétmeccsünkig, addig is kettőzött erővel kell dolgoznunk, hogy ha eljön az idő, készen álljunk a feladatra – értékelte a mérkőzést Michael Boris.

 

A két válogatott összecsapására szerdán, 16:30-tól került sor az MFK Zvolen felújított stadionjában, amelyben ez volt az első, nemzetek közötti mérkőzés, amelyet valaha rendeztek.

 

Szlovákia–Magyarország 4–0 (2–0)

 

Szlovákia: Jakubech – Varga, Sulek, Kácer, Gric, Cmelik, Siplak, Tupta, Hancko, Polievka, Stefanec

 

Magyarország, I. félidő: Gyollai Dániel – Szivacski Donát, Kecskés Ákos, Jancsó András, Zabari Dávid - Vida Máté, Kleisz Márk - Sejben Viktor, Rácz Barnabás, Makrai Gábor - Tóth Milán

 

Magyarország, II. félidő: Horváth Dániel – Talabér Attila, Szélpál Norbert, Barna Szabolcs, Zachán Péter, Gazdag Dániel, Csernik Kornél, Katona Máté, Bartos Julián, Deli Márió, Tóth Milán

Cikk hozzászólások száma: 7

Szólj hozzá Te is!
NB2
Már az élvonalra készül Kondás csapata, innen igazolhatnak

Már az élvonalra készül Kondás csapata, innen igazolhatnak

Kisvárda - Kényelmes helyzetből várhatják a folytatást a kisvárdaiak.
MK: Feczkó Tamás így értékelte a fölényes győzelmet - videó

MK: Feczkó Tamás így értékelte a fölényes győzelmet - videó

Budapest - A kék-fehérek 4-0-ra verték a Sényőt, így gyakorlatilag az első meccsen eldöntötték a továbbjutás kérdését.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
Búcsú Side-től
KERINGER ZSOLT
„Kapitányváltás”
TABELLA
1Ferencvárosi TC41
2Videoton FC38
3DVSC31
4Budapest Honvéd28
5Újpest FC26
6DVTK25
7Paksi FC24
8Puskás Akadémia FC23
9Vasas FC21
10Swietelski Haladás20
11Balmaz Kamilla Gyógyfürdő19
12Mezőkövesd Zsóry FC16
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!