nb1.hu

Lázár Bence: gyógyulás, Nemzeti Színház és az Újpest

Budapest – Már utolérte korábbi versenysúlyát a szakkommentátor.

Lázár Bence, az Újpest volt játékosa és a Sport TV szakkommentátora már egyre jobban van súlyos betegségét követően, de még mindig küzd és harcol azért, hogy újra teljes értékű lehessen. A mindennapjairól az Újpest stadionmagazinjának mesélt.

 

A betegségéről

„Köszönöm szépen, hál’ Istennek jól. Természetesen még nagyon résen kell lennem, hetente járok kontrollra, de nagyon profi az orvosom, aki a legapróbb részletekre is odafigyel.  Ami nagyon fontos: jók a leleteim, kerekedik az arcom, kezdek megerősödni, olyannyira, hogy már majdnem elértem a korábbi versenysúlyomat.”

 

A mindennapokról

„Egyre eseménydúsabban szerencsére. A kórházi kezelés után visszaköltöztem a szüleimhez, és rettentő hálás vagyok nekik azért, amit a gyógyulásomért tettek és tesznek. Ami engem illet, egyre önállóbb vagyok, egy ideje már mehetek közösségbe, vezethetek autót és visszatérhettem a Sport TV-be is szakkomentátorkodni. Úgyhogy lassan újra kezdem azt érezni, hogy teljes értékű életet élek.”

 

Az Újpest szereplése

„Naná, hogy követtem! Nemigen hagytam ki mérkőzést az elmúlt időszakban de azért más tv-ben, vagy neten szurkolni, mint kint a stadionban. Az az én igazi közegem.”

 

Szavalás a Nemzeti Színház színpadán

„Ott tulajdonképpen egy felkérésnek tettem eleget, de hatalmas megtiszeteltetés volt, hogy aktív résztvevője, előadója lehettem a 3. „Vers a bajnoktól” jótékonysági rendezvénynek. Én voltam és vagyok az első futballista, aki szerepelt ezen az eseményen, és igyekeztem megfelelni a saját elvárásaimnak. Mindenképpen olyan verset szerettem volna szavalni, amit korábban még nem ismertem. Így esett a választásom Aranyos Ervin: Az élet szép című művére, ami akár az én mottóm is lehetne.”

 

Szavalóverseny vagy futballmecss?

„Naná, hogy futballmeccs! Korábban is szerettem ugyan a verseket, de a futball az én igazi közegem. Újpesti voltam, újpesti vagyok, tetszik a srácok stílusos játéka, és a mai napig izzad a tenyerem, ha látom őket játszani.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC