nb1.hu

Lapszemle: Van Basten és Cruyff nyomdokaiba lépne a kispesti tinédzser

Amszterdam – Hollandul tanul, de még angolul kommunikál.

 

Ahogy azt korábban megírtuk, a kispesti Magyar Futball Akadémián nevelkedett Schön Szabolcs az Ajax Amsterdamhoz igazolt. A magyar U17-es labdarúgó-válogatott támadója két és féléves szerződést kötött a világsztárok garmadát kinevelő holland klubbal. Az m4sport.hu szerkesztője Hollandiában érte utol a tizenhat éves tehetséget, aki mesélt az amszterdami mindennapokról, a fejlődés fontosságáról és jövőbeni terveiről.

 

Schön Szabolcs már a Magyar Futball Akadémián kitűnt társai közül, hiszen tizenhat éves kora ellenére az U17-es csapatban játszott, ráadásul 2016 nyarán egy Diósgyőri VTK elleni felkészülési mérkőzésen a Budapest Honvéd első csapatában is bemutatkozhatott. Mindemellett pedig az U17-es válogatottnak is rendszeres tagja a 2013-ban és 2014-ben is az év serdülőjátékosának választott támadó.

 

Mikor érkeztél Amszterdamba?

Már három hete, hogy kint vagyok.

 

Bejön a kinti élet?

Nekem nagyon tetszik ez az egész. Az első nap volt a legnehezebb, mert új csapathoz kerültem, új csapattársak, új edző, új pálya, de szépen lassan ezt is megszokom.

 

A család, a barátok és a csapattársak mit szóltak ahhoz, hogy te az Ajaxba igazoltál?

Mindenki örült és biztatott. Szerencsére nem volt negatív véleménye senkinek, szóval csak pozitív megnyilvánulások érkeztek. A honvédos csapattársaim még csak nem is hecceltek, mindenki sok sikert kívánt.

 

Nem volt benned félsz, hogy tinédzserként egyedül kell helytállnod egy idegen városban, egy új közegben?

Félelem nem volt bennem, inkább nagyon vártam, hogy végre utazhassak Amszterdamba, ahová valóban egyedül érkeztem, s nem tagadom, kezdetben nehéz volt, mert egy nagyon családcentrikus srác vagyok. Azonban idővel ehhez is hozzá lehet, sőt hozzá kell szokni.

 

Hol élsz most pontosan?

Éppen múlt hét szerdán költöztem a nevelőszülőkhöz, így most bő húsz percre lakom az Ajax akadémiájától.

 

Hogy néz ki egy napod odakint?

Hát, be van osztva a nap szépen. Reggel 8-kor kelés, aztán 9-re jön értem a taxi, így 9:30-ra beérek az edzőközpontba. Ott aztán általában 10-től van egy jó másfél órás edzésünk, amit rövid pihenő után az ebéd követ. Hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken 12:30-tól kétórás holland nyelvórám van, 15 órakor pedig már a második edzésen vagyok. Ez is eltart másfél órát, aztán megyek haza.

 

Élő közvetítés a magyar átigazolási piac minden pillanatáról – NB1.hu

Hazaérve még vár rád a tanulás?

Az akadémián van bent egy holland tankönyvem és egy füzetem, a tanárnő pedig azt mondta, hogy otthon ne foglalkozzak a nyelvvel, hagyjam ülepedni a tanultakat. Ettől függetlenül én hétvégén hazaviszem a könyvet és a füzetet, hogy átnézzem a hétköznap tanultakat.

 

Jelen pillanatban kint csak holland nyelvet tanulsz vagy iskolába is jársz mellette?

Most egyelőre csak a nyelvet tanulom, tehát nincs úgy suli, mint otthon volt. Úgy voltam vele, hogy ebben az évben távoktatásos rendszerben folytatom az otthoni iskolát, aztán nyáron hazamegyek Magyarországra levizsgázni. Jövőre pedig már fog menni annyira a holland, hogy itt kint folytatom tanulmányaimat.

 

Mit gondolsz, miért figyelhetett fel rád az Ajax? Mit tud Schön Szabolcs a focipályán?

2015-ben a Honvéddal megnyertük a hazai Nike Kupát, majd egy évre rá az U17-es csapattal a Puskás Suzuki Kupát is elhódítottuk, s talán ezeken a tornákon nyújtott teljesítményem tetszett meg az Ajax megfigyelőinek. Ezen kívül két alkalommal is korosztályos bajnokság gólkirálya lettem, mindkét szezonban hatvan gól fölött termeltem.

 

Milyen poszton sikerült elérned ezeket az eredményeket, és hol játszatnak az Ajaxnál?

A válogatottban a center mögött játszom, árnyékék pozícióban, ahonnan a középpályára is visszalépek, az Ajaxban viszont 4-3-3-as felállásban játszunk, és bal- vagy jobbszélsőként számítanak rám.

 

Mivel hollandul most tanulsz éppen, hogyan érteted meg magad az edzőkkel és a csapattársakkal?

Hála az égnek az angol megy, szóval egyelőre ezen a nyelven tudok velük beszélgetni.

 

Egy fiatal srácnak biztos van példaképe. A tiéd kicsoda?

Az Ajax korábbi legendái közül Marco van Bastent és Johan Cruyffot említeném. Más bajnokságokat és mai játékosokat tekintve pedig Cristiano Ronaldo játéka és hozzáállása tetszik nagyon.

 

Jelen pillanatban 2019 nyaráig szól a szerződésed az Ajaxnál. Ez a kontraktus meghosszabbítható?

Úgy tudom, hogy igen. Én legalábbis azon leszek, hogy az előttem álló két évben kiválóan teljesítsek az Ajaxban, és meggyőzzek mindenkit arról, hogy érdemes velem továbbra is számolni.

 

Nagyon fiatal vagy még, így bármi lehet belőled. Az elszántságodat hallva viszont az az érzésem, te már eldöntötted, hogy labdarúgó leszel.

Így van! Én mindenképpen focizni szeretnék, és száz százalékig biztos vagyok benne, hogy jó labdarúgó lesz belőlem.

 

Hol képzeled el a jövődet? Külföldi karrierben gondolkodsz vagy szóba jöhet az OTP Bank Liga is?

Úgy vagyok vele, hogy azért igazoltam külföldre, hogy fejlődjek. Itt az Ajaxnál nagyon figyelnek arra, hogy kétlábas játékosokat képezzenek, továbbá fontos a kiváló rúgótechnika, a passzolás gyorsasága és pontossága is, hogy mást ne is említsek. Szóval nekem ez szimpatikus, ezért mindenféleképpen külföldön szeretnék játszani. Ehhez rengeteget kell még edzenem és fejlődnöm, de hiszek abban, hogy kellő kitartással a holland, az angol vagy a spanyol első osztály sem elérhetetlen.

 

Mik a te erényeid, és melyek azok a készségek, melyekben mindenképpen fejlődni szeretnél?

Ballábas játékos vagyok és azzal nagyon jól megy a lövés, továbbá elég gyorsnak is számítok és jól cselezek. Szerintem a pályán is elég jól látok, viszont a jobb lábamat mindenképpen fejlesztenem kell. Valamint nem vagyok egy izomkolosszus, 171 centimhez 62 kiló társul. Ebből kifolyólag a párharcaimat többnyire csellel és finesszel nyerem meg, ám az akadémián a fizikumra is odafigyelnek. Kedden és csütörtökön kondicionáló edzés van, lábra és karra is erősítünk, tehát ezen a téren is adott a fejlődésem.

 

Most, hogy az Ajaxhoz igazoltál, a nálad is fiatalabbak körében példaképnek számíthatsz. Mit üzennél azoknak a kisfiúknak és kislányoknak, akiknek hozzád hasonlóan az élete a foci?

Ugyan még nem értem el eleget ahhoz, hogy feltétlen hiteles tanácsot adhassak, rengeteget kell még edzenem és fejlődnöm, de azt jó szívvel tudom tanácsolni, hogy az edzésen és a meccseken is hozzák ki magukból a maximumot. Nem elég a nyolcvan vagy kilencven százalék, mindig százhúszra kell törekedni.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC