nb1.hu

Kupaszerda: bajnok vert bajnokot, hengerelt az Újpest

Kupaszerda – Feczesin ígérete, újpesti őrület, izzadó csabaiak.

Ferencváros-Videoton 0-1

 

A tegnapi, remek hangulatú ízelítő után (Szpari-Loki 1-2), ma újabb adalékot kaphattunk a ránk váró futballtavaszból. A legnagyobb érdeklődés a Ferencváros és a Videoton csatáját övezte. Tavaly a Vidi lett a bajnok, a Fradi meg a kupát húzta be, éppen a fehérváriak ellenében. Ráadásul, a zöld-fehérek megnyerik majd a mostani bajnokságot is.

 

 

De nem annak a játékuknak köszönhetően, amelyet ma mutattak be a Videoton ellen, főleg az első félidőben. A hazaiak próbálkoztak, mentek előre becsülettel, helyzeteik is voltak, de nem találtak be a kapuba. Még akkor sem, amikor a játékrész utolsó pillanatában, Radó passza után, Lamah állt szemben az üres kapuval, 3.5 méterre a gólvonaltól…

 

 

Ekkor már egyébként 1-0-ra mentek a fehérváriak, akik közül Feczesin használta ki Pintér hibáját, így fejelve a megdermedt a Dibusz fölött az üresen maradt kapuba 14 méterről. A csatár két perccel előtte is próbálkozott, ám akkor bravúrral hárította a Fradi-kapus a 13 méteres, életerős, középről leadott helyezést. A center egyébként „gólt ígért” a Fradi ellen a meccs előtt

 

 

(fotó:nb1.hu/Farkas Zsolt)

 

 

Szünet után hatalmas maradt a taktikai harc és a küzdelem, a Fradi legszívesebben egalizált volna, de a vezetést és újabb találatokat sem utasított volna vissza, ám a fehérváriak okosan őrizték meg az előnyüket a visszavágóra. Arra a visszavágóra, amelyen akár ugyanolyan felfogásban is futballozhatnak, mint ma…

 

 

Magyar Kupa, negyeddöntő, első mérkőzés

Ferencváros–Videoton 0–1 (0–1)

Ferencváros:  Dibusz – Dilaver, Nalepa, Pintér Á., Ramírez – Gera Z., Nagy Á. (Nagy D., 69.), Hajnal (Sesták, 69.) – Varga R., Radó, Lamah (Trinks, 75.).

Videoton: Danilovics – Nego, Lang, Juhász, Fejes – Heffler T. (Pölöskei, 80.), Pátkai – Haraszti (Sejben, 89.), Kovács I., Suljic – Feczesin (Tischler, 76.).

G.: Feczesin (42.)

 

 

Újpest-Tiszaújváros 8-1

 

Még talán arról beszélgettek az Újpest-szurkolók a lelátón, hogy mi lesz a csapatukkal Diagne viharos távozása, valamint Lázok és Lencse leigazolása után, amikor a kilépő Katona megszerezte a vezetést a harmadosztályban sem vitézkedő újvárosiaknak. A lila-fehéreknél egyébként a két új szerzemény még nem léphetett pályára, ám a tervek szerint, a hétvégi bajnokin már számíthat a szolgálataikra Nebojsa Vignjevics vezetőedző.

 

 

Egyébként hiába jutott a vezetéshez a vendégcsapat, a szünet előtti percekben előbb Andrics egyenlített, majd Balogh a vezetést is megszerezte a pályaválasztónak. Fordulás után megint a két említett villantott, utóbbi kétszer is, mert saját maga második, csapata negyedik találata után az ötödik is a magyar érdeme volt, mert ő szöglete után szerzett öngólt az egyik újvárosi. Innentől kezdve meg már csak az volt a kérdés, hogy mennyi lesz a különbség a két gárda között a lefújás pillanatában. Végül hét lett!

 

 

Magyar Kupa, negyeddöntő, első mérkőzés

Újpest–Tiszaújváros (NB III) 8–1 (2–1)

Újpest: Balajcza – Heris, Kecskés, Litauszki, Mohl – Windecker, Bardhi, Balogh B. – Hazard, Balázs, Andrics.

Tiszaújváros: Tóth Cs. – Polényi, Fodor, Hajdu, Molnár L. – Kovács P., Bussy, Kerekes, Hussein – Katona B., Varga Z. 

G.: Andrics (42., 48.), Balogh B. (45, 57.), (60. – öngól), Bardhi (62.), Hazard (65.), Mohl (73.), ill. Katona B. (11.)

 

 

Békéscsaba-Kozármisleny 2-1

 

Ha csak a két csapat rangsorolását nézzük, egyértelmű, hogy az élvonalbeli hazaiak voltak a párharc esélyesei. De csak addig a pillanatig, ameddig vissza nem emlékszik rá mindenki, hogy a Kozármisleny az ősszel az összes, útjába került élvonalbeli gárdát kiverte a sorozatból. Erre a leginkább Felcsúton, Diósgyőrben és Kispesten emlékezhetnek.

 

 

Így bőven lehetett félelem a hazaiakban, annak ellenére, hogy a mislenyiek legjobbja, Wittrédi a télen Zalaegerszegre igazolt. Ennek ellenére, Beke góljával a vendégek szereztek meg vezetést, de Birtalan duplával válaszolt. Fordulás után már nem változott az állás, így a továbbjutás kérdése még bőven nyitott…

 

 

Magyar Kupa, negyeddöntő, első mérkőzés

Békéscsaba–Kozármisleny (NB III) 2–1 (2–1)

Békéscsaba: Mursits – Bényei, Vaskó, Damjanovics, Fábio – Takács P., Koszó, Piermayr  – Birtalan, Laczkó – Paukner.

Kozármisleny: Molnár P. – Kiss M., Fellai, Lantos, Kocsis A. – Kovács T., Nagy E., Kirchner, – Gránicz, Nagy M., Beke.

G.: Birtalan (27., 33.) ill. Beke (16.)

 

 

S. Z.

 

 

Bakteriális fertőzés miatt maradhat el az NB I-es meccs

 

 

Kupaszerda: így értékelték a szakvezetők a szerdai meccseket!

 

 

Átigazolási hírek: bejelentések, tények, pletykák és nyilatkozatok egy helyen

 

 

Bursaspor: csökkentenék Dzsudzsák Balázs fizetését

 

 

Meglepő? Balogh Norbert csapatának edzője távozik

 

 

Edzője Stieberről: Ökölbe szorított kézzel harcolt 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC